Fiatal felnőttként hogyan tartjátok a kapcsolatot a családotokkal?

Az egyetem miatt költöztem el otthonról, de akkor még nem nagyon függetlenedtem a szüleimtől. Anyagilag teljes mértékben rájuk kellett hagyatkoznom, illetve minden hétvégén hazajártam. Egyrészt ez volt a szokás. Másrészt pedig inkább olyan funkcionális okai voltak, hogy pl. otthonról tudtam vinni magammal némi kaját a hétre vagy ki tudtam mosni normálisan a ruháimat. Egy idő után azonban már ez is kezdett terhessé válni, mert a hétvégéim tulajdonképpen kiestek emiatt, fárasztó volt a buszozás - vonatozás, sehol sem éreztem magam igazán otthon. Valamint nem éreztem úgy, hogy nekem ezek a családdal töltött hétvégék (vagy mondhatnám a szüneteket, ünnepeket is akár) adtak volna valamit. Nem mondanám, hogy kimondottan rossz a kapcsolatom a családommal, de nem is jó. Mikor nem voltam otthon sosem kerestek, az egyetemről hazaérve is látszólag örültek nekem, majd max. megkérdezték mi újság és utána mindenki ment a dolgára. Szóval nekünk sosem voltak semmiféle családi programjaink és normálisan beszélgetni sem igen szoktunk.

Most a szüleimmel élek, de ismét elköltözöm majd és már nem így képzelném el az életem. Szeretném jobban kialakítani a saját életemet, saját időbeosztással, saját programokkal stb., hogy mondjuk max. havonta járjak majd haza. Ezt említettem már a szüleimnek is, de ők nem igazán értik. Egyrészt a családban és a környezetünkben sem ez a szokás, mindenki igyekszik minél több időt a családdal tölteni. Másrészt pedig azt gondolják, hogy ilyen a normális családi élet, nem értik nekem miért nem felel meg, miért érzem problémásnak a kapcsolatunkat. Valamint nem is értik mi egyebet csinálhatok, hiszen nincsen saját családom, párkapcsolatom, a barátaim is mindig a családjukkal vannak stb., miért ne lenne nekem jobb otthon. Bennem pedig van emiatt egy rossz érzés ezzel kapcsolatban mert nem szeretném, hogy úgy érezzék kihasználom őket (hiszen sok mindenben támogatnak) vagy azt gondolják, hogy nekem ők egyáltalán nem is fontosak.