Mit reagálnál, ha megtudnád az "egyetemista" gyerekedről ezt?
ELMÉLETI KÉRDÉS
Első évben tudomásod szerint végig kolis volt, te havonta támogattad fix összeggel, azzal a megállapodással, hogy ha több kell, akkor dolgozik. Ő dolgozott. Második évben szintén ez volt a felállás, de nem kérte az anyagi támogatásodat. Úgy tudtad, hogy második félévben is bekerült a koliba. Elmondása alapján szeretett kolis lenni egyébként, sokkl jobban, mint előtte gimiben.
Egyszercsak kiderül, hogy ő számodra titokban otthagyta a kolit a második félévben, összeköltözött valakivel. (Mindegy, hogy barát/barátok, vagy pár). Közben te abban a tudatban támogattad anyagilag, hogy még kolis. És megtudod, hogy a második évére nem is vették fel abba a koliba, ahol előtte volt (pedig azt mondta, hogy de), hanem máshová, ezért passzív félévre ment a hamradik és negyedik félévben, közben dolgozott, albérletben lakott, ott ahol eredetileg egyetemre járt. Neked meg végig azt mondta, hogy egyetemre jár, és xy helyen kolis. A tanulmányait tervezi folytatni a két passzív félév után.
ÁLLJ!
A gimis tanárnős kérdés az enyém, ez nem!
#11 Addig támogatnak, amíg nem látható az, hogy csúszok. (Azt már nagyon nehezen, de megértik, hogy a nem teljesített tárgy, vizsgaidőszakban még ismételhető sikertelen vizsga, nem egyenlő a csúszással) Nincs konkrét idő megszabva, hogy meddig hajlandóak támogatni, az van mondva, hogy ha kell, akkor a képzési idő végéig, azzal a kitétellel, hogy nem csúszok, nem váltok szakot. Ha például a negyedik félévben kiderülne, hogy fixen csúszok, akkor ott van vége a támogatásnak.
Én amúgy a harmadik évemben legkésőbb mindenképp függetlenedni akartam, de ők erről nem vesznek tudomást. Tulajdonképpen ha passziválok, akkor akármi van, ha megmondtam, ha kiderül, nem támogatnak tovább, már abból adódóan sem, hogy akkor csúszok. Ha meg már passzívon vagyok, nyilván nem kérem a támogatásukat, (ami részükről onnantól annyi lenne, hogy lakjak otthon kb gyerek-státuszban, hogy beleszólnak, hogy mikor-kivel-hová mehetek, meg dolgozzak, fizessem a saját dolgaimat, rezsi rámeső részét) hanem akkor elég volt első évre a támogatásukből, és ennyi, megoldom magamnak onnantól.
#12 Ez most elég nevetségesen fog hangzani, de nem a TTK-s szakommal szenvedek, azzal minden a legnagyobb rendben, négyesnél rosszabb zh-t még nem írtam, hanem a BTK-ssal vannak a gondok. Csak nem tudom, hogy az volt-e vele a gond, hogy képtelen vagyok-e akkora elméleti tudást megjegyezni (ami olyan része, hogy érteni kell, azzal nincs bajom a másik szakon sem), vagy csak nem fordítottam rá elég időt. A matekkal semmi bajom nincs. Órán megértem, megtanulom a definíciókat (ami sokkal kevesebb "elmélet", mint a másik szakomon bármi, amit tudnom kell) megcsinálom a feladatokat, megírom a zh-t négyes-ötös megvan. Konkrétan az első szóbelim egy olyan tanárnál volt, akiről olyanokat hallani, hogy nincs ember, aki átmegy nála a vizsgán elsőre, nem-igen hoz össze nála senki hármasnál rosszabb jobb jegyet, nagyon szigorú, össze-vissza belekérdez random olyanokba is, ami nincs benne a kihúzott tételben, és ezt addig, amíg hármasig, de inkább kettesig, vagy bukásig le nem tudja húzni a jegyet. Hát, én átmentem elsőre, ÖTÖSSEL. Rajtam kívül a szaktársaimnak, akik már voltak nála vizsgázni, senkinek nem sikerült... Csak így viszonyításként mondom...
Matek-fizikára akarok átmenni egyébként. :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!