Miért kell mindig mindent most rögtön és azonnal? Illetve ha mégsem ez a gond, mert megbeszéltük, hogy mikor, akkor miért kezdi el sokkal hamarabb nélkülem?

Ez anyukádnak nem fog tetszeni, de próbáld meggyőzni. Mondd, hogy te olyan feledékeny vagy, ez segít neked tervezni, mondj bármit, csak ne azt, hogy ő nem azt kéri számon tőled, amiben megegyeztetek. Akkor se, ha ez az igazság.

Írjátok le a szabályokat és tűzzétek ki egy falitáblára.

1. A komolyabb házimunkák és más közös programok idejét legalább egy nappal előre egyeztetjük.

2. Ha a megbeszélt időponttól el kell térni, az ismételt megbeszélést igényel.

Készítsetek egy táblázatot "Egyeztetett időpontok" címmel, és ezt is függesszétek ki. Onanntól mindkettőtök hivatkozhat rá.

Én szüleim pont ugyanilyen hülyék voltak.

Nekem a kedvenc mondatom a "majd tudsz jönni kicsit" volt. Kezdjük ott, hogy a majd az esetek többségében azt jelentette, hogy ha 2 perc múlva nem voltam ott akkor már ment a balhé, hogy miért nem segítek.

Másik pedig, hogy tipikus Málenkij robot volt nekik segíteni. Ha hívtak, hogy kellene egy kicsit segíteni, az tuti, hogy elment vele az egész napom aztán cseszhettem bármi más dolgom volt. Mert hogy volt, akár tanulás, akár más.

Egyetem alatt még jobb volt, mert egyszerűen nem értették meg, nem fogták fel aggyal, hogy nekem bizony ZH-m, vizsgám lesz, amire napokat kell tanulni. Ilyenkor jött az álszent mondat, hogy "kell egy kis pihenés" meg "jót tesz a mozgás".

Illetve nekem is mindig ez volt a bajom, eltervezek bármit hétvégére, erre aznap szólnak, hogy akkor megyünk ide, oda, rokonlátogatás, kötelező pofavizit programok, mert "mit szólnak majd ha nem megyek".

Felnőttként is ilyen mondjuk anyám, tuti, hogy nap közepén találja ki, hogy vigyem már be a városba 11 órakor és menjek érte 13 órakor, csak hogy pont semmit ne tudjak csinálni aznap.

Szerencsére felnőtt vagyok, már leszarom az ilyeneket, menjen busszal ha menni akar.

Amúgy szerintem ott van elrontva a dolog, hogy a gyerek nem egyenrangú fél a családban. Persze nem azt mondom, hogy körülötte forogjon a világ, de igenis egyenrangú legyen.

És sok szülő itt rontja el, hogy a gyerek csak egyértelmű csicska, ingyen munkás, olcsó segéd, aki azért van, hogy ugorjon amikor kérik és zéró tisztelet van az idejével szemben.

Persze ha bármit szól ez ellen akkor előveszik az "én felneveltelek, meg én dolgozom, hogy legyen mit enned és meleg legyen a segged alatt kártyát.

Undorítóak az ilyenek. Persze utána ők csodálkoznak, ha a gyerek magasról szarik a fejükre és elköltözik a világ másik végére. És nyilván a gyerek lesz a "hálátlan" mert hát ő hálával tartozik azért mert világra fosták és "felnevelték" kényszerből mert nem volt választásuk lehetőleg a minimum energiabefektetéssel.

Viszont nekem kbaszottul aznap szól - ismerős. Ez akkor változik majd, amikor következetesen megmondod, hogy NEM, mert dolgom van.

Nagynéném is ilyen, ráadásul ő meg is sértődik, ha nem ugrok neki (kedves nő, imádom, de 20 év alatt nem tudtam leszoktatni erről :D). Márpedig nem ugrok neki.

Szól szombaton... oké, akkor HOLNAP segítek, ma, így, hogy reggel szóltál, nem, mert nekem is van életem.

Persze puffog, meg jaj, milyen vagyok, de ha vár másnapig, akkor reggeli után átmegyek és ha kell, egész nap csinálom.

mostmár csak ordibál - itt bemennék a szobámba és ennyi. Fülhallgató, és üvöltsön.

Üvöltős a mostohaanyám volt, de ő minden fszem fsz.m dolog miatt, olyan szinten, hogy a saját édesanyjával is elkezdett magából kikelve kiabálni, amikor nem evett (szerencsétlen asszony rákos volt, örült, hogy nem hány álló nap a kemótól).

Meg mindenért...

Egy áldás volt, amikor végre elköltözhettem, de azóta (22 év) is borzalmasan feszült leszek és félek, amikor pl a párom felemeli a hangját (még úgy is, hogy nem mi vitázunk, hanem kiakad valami munkahelyi hülyeség miatt). Amikor pedig mi vitázunk és hangosabb, akkor egypercen belül elsírom magam, mert ebben nőttem fel.

Ez nem az ő hibája, de nekem sem rója fel, mert tudja, milyen családból jöttem, viszont néha amikor ingerültebb ő is hangosabb.

Ahh, sajnállak kérdező.

Saját anyám ugyanezt nyomatta azzal a kibővítéssel, hogy mikor megkértem, hogy szóljon előre ugyanúgy ott helyben szólt csak hozzáfűzte, hogy dehát én úgy emlékszem, hogy mondtam neked is előre (mindketten tudtuk, hogy nem).

Ebben a játszmában az a lényeg, hogy te jöjjél ki hálátlannak ő pedig mehessen panaszkodni a rokonokhoz, hogy milyen lusta és önző gyerekei vannak pedig ő mindent megtesz.

Nincs vele mit tenni, a mai napig ezt csinálja ha van rá lehetősége.

Bennem apám mindig csak az ingyen munkaerőt látta. Nem ember voltam, hanem olyan voltam mint egy szerszám aki azért van, hogy használják amikor akarják.

Volt, hogy ha ismerősöm jött át, akkor őt is be akarta fogni munkára, mert hát két "szerszám" gyorsabban halad mint egy. Volt, hogy velünk akarta felkapáltatni a kertet, meg szinte őrjöngött, hogy csináljuk meg gyorsan mert haverom mindjárt megy el.

Utolsó beszélgetésem apámmal nagyjából az volt, hogy egyetem-munka mellett haza mentem hozzájuk hétvégére. Hónapokig nem voltam, meg is kaptam, hogy "nem toltam haza a pofámat segíteni". Aztán persze nem az volt, hogy örülünk, hogy látunk, hanem azonnal elkezdett pörögni az agya, hogyan is lehetne velem gyorsan megcsináltatni azokat amiket ő bszott megcsinálni hónapokig.

Aztán amikor nemet mondtam, elkezdett üvölteni velem, hogy ha nem csinálok semmit, minek jöttem haza, takarodjak el innen. Hát mentem is. Azóta megdöglött az öreg, hát nem hiányzik.