Pszichológushoz kell járnom, anyám meg azon aggódik, hogy ez SZÉGYEN..? Miért ez a legnagyobb gondja ebben a helyzetben?20
Körülbelül 12 éves korom óta meglehetősen labilis vagyok mentálisan, ha nem muszáj nem részletezném, úgy túl hosszú lenne. Ő nem vitt el szakemberhez, mert mit szólnak mások, rám is nyomást gyakorolt, hogy nehogy segítséget kérjek a tanáraimtól. Gimiben már nélküle is el tudtam volna jutni minimum az iskolai/kollégiumi pszichológusig, de olyan volt az állapotom, hogy ebből adódóan halogattam. Most, hogy még messzebb vagyok kollégista az egyetem miatt, elég nehezen és kis segítséggel, de sikerült magamat rávennem arra, hogy elmenjek végre. Már van időpontom.
Amikor utoljára otthon voltam anyu viszont amíg a mosdóban voltam, meglátta a telefonomon a felvillanó értesítést a válasz emailről, amiben az időpont volt, és elolvasta. (Nem tudja a kódom. A telefonomon lezárt képernyőnél le lehet húzni az értesítést.) Erre lecseszett, hogy nekem nincs is semmi bajom, csak őt akarom lejáratni, mekkora idióta vagyok, ez ha kiderül, akkor kiutálnak a barátaim, ki leszek közösítve az egyetemen (wtf...), ne játszam meg magam, meg különben is nekem nem lehetnek problémáim, stb. Az egész leginkább arra volt kiélezve, hogy ezzel lejáratom magam, de leginkább úr isten, mi van ha hazáig eljut a hír és RÓLA mit fognak gondolni. Komolyan, látja, hogy milyen gondjaim vannak, legalábbis az egyik része látszik akkor is, ha nem beszélek róla. Akkor miért a vélt szégyen a legnagyobb gondja ezzel az egésszel?
Szard le. Nem szazas, mert alapvetoen egy szulo arra torekszik, hogy ne hatraltassa, hanem segitse a gyermeket. Akar azzal, hogy megfelelo szakembert keres neki, ha kell.
Azt gondolom, hogy nem normalis viselkedes ez anyad reszerol, de ismered, mindig ilyen volt, igy nem maradt mas, mint az, hogy le kell szarni.
Erre most mit lehetne mondani? Ő ilyen!
Te csak magaddal törődj, és állj ki magadért, ha már ő ennyire fogalmatlan, és rá nem számíthatsz. Nyilván nem ilyennek kellene lennie, de őt nem tudod megváltoztatni, ha még gondolkodni sem hajlandó.
Nálunk még ez a hozzáállás eléggé elterjedt sajnos. Nincs valaki, aki tudna erről beszélni anyukáddal? Olyasvalaki, akit anyukád meg is hallgat, nem élből elutasít.
Ha nincs, akkor szerintem se foglalkozz vele, a te lelki egészséged sokkal fontosabb, mint az ő egója.
Én is jártam pszichológushoz. Ő pl. említette is egyszer, hogy az emberek jóval nagyobb hányadának lenne szüksége időnként pszichológushoz, mint ahányan ténylegesen elmennek. Nincs ebben semmi szégyen, ugyanolyan, mintha valamilyen fizikai problémával mennél orvoshoz.
Teljesen felesleges beszelni vele errol, ez ilyen tipik falusi paraszt hozzaallas, hogy jajj a marika a szomszed utcabol mit fog szolni, ha vasarnap nem megyek misere, ertitek :D
Hala az egnek az en szuleim mar nem ilyenek voltak; de a nagyszuleimre nagyon igaz volt. Kohogni nem lehetett hangosan, mer mit szol a szomszed, mi vagyok en, szamar? Ezek mentek.
Ne hallgass anyádra! Az a szégyen, hogy ő évekig hátráltatott abban, hogy segítséget kapj. A leghülyébb, legmaradibb gondolat, hogy ciki a pszichológus, hiszen nem csak a testünk lehet beteg. Gondolom nőgyógyász is ciki neki, vagy egy aranyér és tabu témák is vannak gövivel...
Tipikus, mérgező, begyepesedett szülő, energiavámpír dumával.
Igenis menj el, nem tilthatja meg neked, egy! Kettő, igenis legyél büszke magadra, mert nagy bátorságra vall, hogy megtetted az első lépést a gyógyulás felé, mindent bele!
Szerintem anyukádnak ez a megnyílvánulása is csak tovább magyarázza, hogy miért (is) kell pszcihológushoz járnod :)
Egy szakember többek között ebben is segíthet, szóval ez csak egy plusz indok, hogy ideje elmenned.
A mai fiatalok körében egyáltalán nem gáz, ha dolgozol magadon és a problémáidon.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!