40-50 éves nők! Megbántátok, hogy annak idején huszonévesen házasodtatok és vállaltatok gyereket?
Manapság ettől a korosztálytól azt hallom, hogy az ő gyerekeiknek (akik most huszonévesek) már a karrier a fontosabb, meg a szórakozás és ez így van rendjén. Ráérnek még családot alapítani, stb.
Nekem rengeteg problémám van azzal, hogy a lányok ebben a korban nem azt akarják, mint amit annak idején ti, mert engem nem érdekelnek az utazások meg a bulik már így 25 évesen.
Szerintetek mivel tudnék érvelni, hogy jobb már ebben a korban megkomolyodni és a fontosabb dolgokat tervezni?
Kérlek ne írjátok, hogy "annó az volt a szokás, most meg ez".
Ha ti is csak azért csináltátok így mert mindenki más is ezt csinálta az szerintem elég szomorú.
#18-as: olvasd már el a kérdést, jó? :)
Az összes válasz arra reflektál, a sarkítások is, és ha szeretnéd, szívesen elmagyarázom az "irónia" szó jelentését, mert láthatóan azt sem érted.
Mellesleg, nem tudom, miért kapod fel a cukrot egy olyan kommenten, ami nem is neked szólt.
(Hacsak nem a Kérdező vagy másik profillal - láttunk már itt olyat :))
Szerintem is inkább a most 50+ -os korosztály esetében volt jellemző, hogy 20-as éveik elején házasodtak, vállaltak gyereket. A 40-esek? Tesóm 40 és múlt hétvégén volt az esküvője...
Szerintem az igazság máshol van. Majdnem mindegy hogy hány évesen, csak jó kapcsolatba!
#24: micsoda érett érvelés! :D
Persze, menj csak, de azért azt jó, ha tudod, hogy amikor rávilagítanak egy vagy több olyan dologra, amit félreértesz, vagy olyan dologba szólsz bele, amit nem neked céloztak, azt nem személyeskedésnek hívják, hanem figyelem felhívásnak és helyreigazításnak ;)
Nincs harag, sokan nem értik a bonyolultabb vitákat, előfordulnak a félreértések :)
Kicsit el vagy tájolva, kérdező. 40 éves vagyok, 30 évesen a szűkebb baráti társaságból (7 nő, 1 férfi) egy családban volt gyerek. Azóta rajtam kívül mindnek van.
Szóval nem, nem volt ez már akkoriban sem szokás.
Napi-agyhalott-provokatív-poszt.
Az ilyeneket miért nem szűri az oldal?
#27-es: nem úgy volt, hogy mész és éled az életedet? :)
Na, ez volt a tipikus és jó példa a személyeskedésre! Egyre jobb vagy...na, nem úgy, ahogy abban reménykedsz :D (Psszt! Most személyeskedtem - gondoltam segítek ;))
Nézd, ülj le, és igyál egy jó kamilla teát, az megnyugtat. Még a végén itt orrvérzést kapsz nekem a GYK miatt :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!