Tettek olyat a szüleitek, amit nem tudtok nekik hosszú idő után sem megbocsátani? Ha igen, mi volt az?

Kérdező: először azt kell meggyászolnod, hogy ilyet át kellett élned, a szüleidben való csalódást.

A megbocsátás a saját érdekedben lenne nagyon jó (ami nem egyenlő a vétkes bűneinek bagatellizálásával).

https://www.youtube.com/watch?v=S9t8fU6DOTc

9, nem, nem kell hálásnak lenni. Tényleg el kell szakadni a minket bántó szülőtől, de nem kell hozzá hálálkodni. Hanem ott lehet hagyni a francba. Senki se kérte, hogy megazülessen.

Kérdező, igen, és tagadja ezeket, nyilván szegyelli, így megbocsátani sem fogom. Sokat változott, felnőttként tisztel, szeret, segít, de tartom a távolságot, mert inni meg mindig iszik, ha kevesebbet is. Gyerekkoromban rajtam töltötte ki a dühét, frusztráltságát, miatta nem tudtam rendesen funkcionálni közössegben, 30 éves voltam, mire magam mögött hagytam a sok bántás okozta károkat. Nyilván nem is tökéletesen, de megtettem minden tőlem telhetőt.

Kezdjük ott, hogy bevállaltak a nagy büdös semmire. Sosem volt felhőtlen a kapcsolatuk. El is váltak amikor 5 éves voltam

Anyámnak semmije sem volt.. Na de a gyerek az kellett.

Kilences vagyok.

Tudtam, hogy nem leszek népszerű, de nem is szándékozom annak lenni. Mindenki döntse el, hogy mivel tölti meg az életét. Tudom, hogy nehéz a ferde tükörbe belenézni, de a döntés, hogy miként nézz a múltra vagy akár jelenre rajtad múlik. Igazából vártam volna ennél szélsőségesebb kommenteket. Bántalmazás, családon belüli erőszak molesztalas, alkoholista szülők vagy elhagyó szülők példáját. Nyilván én sem mondom ezt helyesnek, nyilván ennek megélése sem jó. Azt is mondhatom, hogy ezek az emberi viselkedések elitelhetőek. De megbocsátani egy erősség. Egy megkülönböztető ismérv. Továbbra is tartom, hogy a jelen problémáját, a múltban történtekért felelőssé tenni csupán csak is kifogás!!! A döntés ennek megváltoztatásáért, az elengedésért, a megbocsátásért a gyűlölködés megszüntetésére a ti kezdetekben van.

#9: kíváncsi, hogy egyszer ezt a szöveget bedobná valaki bíróságon (pl. abban az esetben, amikor egy kétéves kisgyerek abba halt bele, hogy nem fürdették, pelenkában aludt a földön, és nem is etették rendesen). "Hát, kérem, tisztelt Bíró úr, nekem ennyire tellett szülőként..."

Mert hogy ügye ha én a szüleimet a kritizálhatom, akkor senki más sem teheti. Aztán valahogy mégsem ez a logikus. A Te elfajzott világodban a gyereket le lehet b*szni, amiért nem hajlandó tovább lépni, de a szülőt semmiért sem lehet számon kérni. Mármint csak a gyerek, mert amúgy ezek szerint Te is elítélsz szülőket, de ezt a privilégiumot megtartod magadnak.

Az ok, hogy túl lehet, túl kell lépni, de Te attól még ezzel a patológikus áldozathibáztató attitűdöddel nem vagy jobb.

Ismét a kilences vagyok.

Átolvasva újra az eredeti bejegyzésem. 100%ig igazam van.

Olvassa mindenki figyelmesen! És aki ezt kritizálja az mondja azt is, hogy melyik részével nem ért egyet.