Tettek olyat a szüleitek, amit nem tudtok nekik hosszú idő után sem megbocsátani? Ha igen, mi volt az?

Sokat olvasok én is arról, hogy meg kell bocsájtani, mert a harag csak téged emészt, akire haragszol, azt nem. Nyilván így van, de nem érdekel. Én sem bocsájtok meg sokmindent anyámnak, a "bosszúm" az, hogy totál ellentétesen viselkedek szülőként.

Apám egy alkesz volt, nem is igazán ismertem, mert még nem voltam 3 éves, mikor felakasztotta magát. Anyám is szerette az alkoholt, meg a cigit, ezeknek a szaga a mai napig pavlovi reflexként működik nálam és taszítok magam mellől minden olyan embert aki iszik és dohányzik. Egyszerűen előjönnek a régi emlékek tudat alatt.

Ellátott minket anyám, meg dolgozott, de semmi szeretet nem kaptunk. Azt hittem hiányzik belőle ez az érzés, de az alkalmi pasijait látványosan tudta szeretni, szóval mégsem.

Mai napig mondja, hogy hát sajnálja, de ő egy gyerekkel nem tud mit kezdeni(ehhez képest később lett még 2 testvérem). Beszélgetni nem tudott, játszani nem szeretett velünk.

Anyámmal kapcsolatban mindig a majomkísérlet jut eszembe, amikor a kismajmokat egy szőrös műmajom, meg egy drótmajom táplálta. Mindkettőtől megkapták az ételt, de mivel a drótmajomhoz nem tudtak odabújni, így szorongó, elszigetelt életet éltek. Boldogtalanok lettek.

Mégis leginkább az bánt, hogy szültem 3 gyereket és velük sem alakult ki semmilyen közvetlen kapcsolata. Puszi-puszi, névnapra 3000 Ft, születésnapra 4000 és ezzel el volt intézve az unoka.

Én is nagymama vagyok már és egyszerűen képtelen vagyok felfogni ezt a viselkedést. Erre egyszerűen nincs mentség.

De nem bántom érte, viszont nem bocsájtom meg neki és egész biztosan nem fogok a temetésén egy könnycseppet sem ejteni. Ez van.

Kilences vagyok ismét. Huszonegyesnek írom.

Erről van szó! A megbocsájtás nem jelenti azt, hogy szeretni kell azt aki bántott és elfogadni azt amit tett

.

Van egy ilyen mondás: beszeded a mérget és azt várod, hogy az ellenséged haljon meg.

Ha az ember örök életében ezen kesereg akkor a fent említett mondás lép érvénybe.

Azt gondolom a történeted megrázó és igazságtalan veled szemben. A részleteket nem ismerve úgy hiszem, hogy a "bosszúddal" helyes utat választottál.

24-es és mindenki! hála nélkül nem tudsz élni? Már nincs kedvem magyarazkodni reszleteiben.

De döntse el mindenki, elégedetlenkedik, megszomorodik az élete egy olyan dolog miatt amin már nem tudsz változtatni. (Maximum jobban tudja csinálni mint ahogy megélte) . Vagy hálát adsz annak az embernek aki miatt ilyen lettél, amiért esetleg megmutatta tudtán kívül neked hogy milyenek nem szabad lenni, amiért erőssé tett és még sorolható a végtelensegig.

De most már hagyjon békén mindenki a negatív kritikájaval.

Nem volt egy konkrét dolog, szimplán csak rossz szülők és rossz emberek. Faternek mindenféle függősége van és nárcisztikus, anyám meg egy nagy semmi... hát olyan, aki mindent bevesz egy nárcisztikusnak, na, összeillenek.

Szóval semmi értelmeswt nem tudtam meg az életről tőlük, magamat kellett felnevelnem húszonévesen, hogy tudjak emberi kapcsolatokat kialakítani, munkában együrtműködni emberekkel.