Mit gondoltok milyen apám és köztem a kapcsolat?

Egy kicsit mindig féltem tőle, ha egy légtérbe vagyunk összeszorul a gyomrom, néha próbál kedves lenni 2-3 mondat erejéig, de az idő nagyrészében(ha hozzámszól nagyon csúnya dolgokat tud a fejemhez vágni). Sajnos megszorultam anyagilag(mióta kijártam a sulit, nem kértem tőlük pénzt), néha hazajöttem egyetemről, akkor adtak kaját és szállást. Most rájuk vagyok utalva, haza kellett költözzek és ha nem megyek el dolgozni(ami tanulás mellett most lehetetlen) akkor kölcsön kell kérjek havi 25.000 forintot tőlük. Nagyon nem teszem szívesen, folyton az a mondat jár a fejembe, amit mondott nekem még kisebb koromban: ,, Ha te nem lennél lenne pénzem dögibe." Mindenről be kell nekik számoljak, szörnyű előző tanéven vagyok túl, nagyon nem voltam jól sem fizikailag sem lelkileg. Fogalmam sincs hogy fogom folytatni, van elmaradt vizsgám is(nem akarok velük beszélni erről, mert nem segítenek csak lesajnálnak, magukat még jobban). A múltkor behívtak beszélgetni, hogy mondjam el, hogy mi hogy lesz a következő tanévben, mikor költözök, mikor leszek ott és hogy legyek szíves mondjak nekik több mindent.(Általában ha mondok valamit, akkor az le van hurrogva vagy elmondják, hogy miért nem fog sikerülni). Apám elkezdett ordítani, hogy soha nem beszélek semmit, nyissam ki a számat, és azt mondta, hogy lehet nem szeretm itt meg, hogy parancsolnak, de majd meglátom, ha kikapok egy olyan férjet jövök én még ide sírva(erre felálltam és kimentem) és azt ordította utánam, hogy akkor menjek az anyám picsájába, anyám meg csak annyit mondott, hogy ő róla ne beszéljen így. Azt érzem, hogy sosem voltam támogatva, testileg megkaptam a legszükségesebbeket, de lelkileg nem. Túlreagálom ezt? Zavar, hogy nem hagyták soha, hogy önállósodjak, közben meg nem érezhetem magam felnőttnek, mert rájuk vagyok utalva. Nem érzem azt, hogy valaha is jó apa lett volna.