Miért van az,hogy ha hazamegyek, akkor rögtön lelki mélyponton érzem magam, míg ha bárhol máshol tartozkodom, akkor minden a legnagyobb rendben van?

Immáron a hatodik évemet töltöm kollégistaként. Az eleje óta ez van, hogy mentálisan teljesen offon vagyok, amikor hazamegyek. Eleinte még érthető volt, mert apám sokat ivott és a fene akar ordítozásra hazamenni, de ez a rossz mentális állapotom otthon utána is megmarad, legalábbis azon ritka kivételeket leszámítva, amikor éppen összekaptam egy szobatárssal. A digitális oktatás meg maga volt éltem második nagy mélypontja (apám alkoholista időszaka az első a listán). Konkrétan otthon egész idő alatt úgy érzem, hogy anyám megfigyelés alatt tart (néha dicsekedett azzal, hogy amikor online órám volt ő hallgatózott, hogy miről volt szó, szóval ennek még van is realitása, na meg egyéb példákat is tudnék mondani), előjön a durván introvertált oldalam, aztán ha változhatna a nulla szociális életem (mert ugye helyi barátaim a faluba már ninsenek, mindenki más meg jó messze), akkor teljesen bepánikolok és halogatom a saját programjaimat, amiket szeretek amúgy. De otthon esténként gyakrabban ébredek arra, hogy elfog a spontán rettegés, alig kapok levegőt, stb.

És ja, otthon nem túl fényes egyik szülőmmel sem a kapcsolatm, apám mióta nem iszik olyan, mint egy idegen. Anyám meg csak manipulatív és túlkontrolláló akar lenni. Máshol meg ha nem haza megyek utána, hanem mondjuk kokiba, akkor teljesen szociális vagyok, kb bárkivel elbeszélgetek, nem kelek este random pillanatokban erre a pánikroham szerű valamire, nincs spontán olyan érzésem, mintha valami figyelne.