Miért nem tudja anyám normálisan elmondani, amit akar? Miért kell hisztériáznia, ha ezek után nem értem, félreérten?

Felteszi a kérdést kijelentő hangsúllyal, ezért nem válaszolok, hanem úgy veszem, hogy az egy kijelentés volt.

Vagy mond egy kijelentő mondatot, kérdő hangsúllyal, én meg válaszolok, mintha kérdés lett volna.

Vagy ülünk a hangos vonaton, félig háttal motyog valamit artikulálatlanul, csoda ha hallani.

Vagy látja, hogy zenét hallgatok, de csak elkezdi a mondanivalóját, aztán ha nem hallom, és visszakérdezek immáron fülhallgató nélkül, akkor ordít.

És az összes ilyen félreértésre ez a megoldása az elmúlt pár hónapban. Mást se tud csinálni csak ordítani. Rettentő idegesítő, és primitív dolog, pláne, hogy igaza sincs, csak ezt nem tudja elfogadni... Mert hogy ő a szülő, akkor szól be nekem, amikor akar.... Én egy nagyon békés emberke vagyok, de ha nem lenne illegális a fizikai erőszak, és nem az anyámról lenne szó, én már pofán vertem volna...

Komolyan, ő nem tud normálisan beszélni, és ő hepciáskodik? Ezzel mit kezdjek?