Lányom hozzáállása mennyire tini “állapotra” fogható?

A lányom miutan elhív magával ruhákat vásárolni, azaz vásároltatni magának és kap zsebpénzt, utana kezd sietni es mondja, hogy ne járjak mellette, mert fél, hogy meglátnak a barátai és szégyell engem. Amit nem hiszek el, mert nincs mit szégyelljen, 43 éves vagyok, sportosan öltözködő, fodrászhoz is járok, fogaim is megvannak, nem iszom. Sokszor úgy gondolom, hogy lehet azert mondja, hogy adjon nekem több szabadidőt, hogy en is tudjak vásárolgatni, egyaltalan nehez hogy rosszat lássak a lányomban, mikor annyira nemes lélek, állat szerető, nagyon barátságos, sok baratja van.

Az apja ellenem beszél, mert elvaltam tőle, es a lanyom egyfolytában “lebeszéli” rólam, hogy anyádat ne tiszteld , ne hallgass rá, egy senki, buta. Pénzzel is manipulálja a gyereket, azaz autót ígér neki es lehet a lanyom ennek akar megfelelni. Ugyanakkor undok velem akkor is ha kettesben vagyunk. Értésemre adja, hogy a penzemen kívül a képemre nem kivancsi ( persze nem szavakkal, hanem gesztusokkal) es arra sem, amit mondok.

nagyon fáj, hogy ide jutottam az egyetlen gyermekemmel.

Tudom sokan mondjak ne adjak penzt, de ha mondja hogy éhes, vagy nincs cipője nem tudok nemet mondani es nem is akarok.

A kérdés , hogy miert ilyen kegyetlen velem, a tinikor velejárója vagy elmúlik ez? Úgy látszik sikerült az apjának a terv, ellenem fordította.

Előfordul, hogy talalkozunk az utcán mikor jön ki a suliból, en a munkából és nem köszön, elfordul. Ez többször előfordult, en mentem utána.

Nem érzem jól magam, bele betegedtem ebbe. Hiaba vagyok kedves es adok neki amit kér, nem sikerul magam felé fordítani