Lányom hozzáállása mennyire tini “állapotra” fogható?

Hát akkor meg is van a válasz. Anyukad arra nevelt, hogy loholj utána és könyörögj a szeretetéért akkor is, ha nem kapsz cserébe semmit. Ugyanezt csinálod a lányoddal is. Megismétlitek azt a dinamikát, ami te és anyád kapcsolata, csak fordítva. Mindkét kapcsolatban te vagy a kiskutya, lihegsz és csimpaszkodsz, könyörögsz egy figyelemmorzsáért, megadsz bármit, és ez irritáló. Plusz nyilván az se segít, hogy a gyereked apja nem ilyen, gondolom, őrá felnéz a lányod, mert rád nem lehet, semmi tiszteletre méltó nincs a viselkedésedben. Szerintem máskor is írtál már ki kérdést, olvasd vissza a tanácsokat. Sokan mondták, hogy nem kell folyton pénzelni, megvásárolni úgysem tudod a tiszteletét.

De nem lehet csak az apjára fogni, a te viselkedésed is jócskán benne van.

Ne beszéld ki a gyereked és a gyereked ne beszéld ki és meg mással, legyen már benned ennyi tisztelet. Én pl. kifejezetten visszataszítónak tartom, és meg is útálom a családot azért, ha rólam beszél, meg másnak problémáimról beszél, egyszerűen visszataszító.

Azért nem sikerül semmi, mert mással és másokkal megbeszélést tartasz róla. Nem igaz hogy anya létedre nem veszed észre magad, és azt hogy ilyet nem szabad soha. Gondolkodj magad el az egészen, de ne mással.

Náluk is mindig ilyen jelenség volt, és mindig ekkor apadt vagy áradt a folyó.

A bolti dolog érthető. Egyedül ruhákat venni "felnottes", ha anyuci is csekkolja, mit vesz, az "gáz".

Az undokság bizonyos fokig szinten lehet a kor miatt, ezt neked kell megítélni.

Az, hogy nem köszön az utcán, viszont elfogadhatatlan.

Erőltetni nem lehet és nem is kell.

Majd kinövi.

A ruhás dolog jelenleg még érthető. Szerintem minden tini így van vele és majd elmúlik. Most huszonévesen szívesen vásárolok anyámmal, mert meg tudom védeni az ízlésem.

Tiniként nagyon gáznak éreztem amikor vettem volna valamit és netán az üzlet közepén kezd fintorogni, hogy miket nem hordanék. Ahogy igen, az is kínos lehet ebbe a korban, hogy netán nincsenek barátai akikkel vásárolgathatna és emiatt az anyjával kell. Mert igen, ez egy olyan "hobbi" amit a legtöbbször kortársakkal oszt meg az ember. De mint írtam: majd kinövi. Én is ilyen voltam és mostmár nyilván szégyellem magam, amiért így gondolkodtam, de akkor és ott ez volna minden kamasz megítélése. Hidd el, bőven kapna hideget-meleget a suliban amiért az anyjával mászkál.

Az utcán köszönés mellőzése kicsit gáz. De szintén átmentem ezen. Próbáltam mindig szolidan elfordulni mintha nem vettem volna észre. De ehhez az is hozzátart, hogy anyám egy elég harsány személyiség ami az én introvertált fejemnek kellemetlen és kényelmetlen szituációkat szűl. Így az utcán nem csak egy odaköszönés lett volna vagy integetés, hanem az út túloldaláról elkezdené ordítani a bevásárlólistát vagy hogy épp merre tart, hova megyek én, stb.

Szóval minden éremnek két oldala van. Őszintén szólva nem tartom annyira valószínűnek, hogy az apja manipulálná. Bár ezt te honnan is tudod? A lányod megosztja veled miket mond rólad az apja? Mert akkor az bizony nagy fokú bizalom részéről. Vagy paranoid módon beképzeled?

Na mindegy is. A lényeg, hogy gondolj bele minden szituációba tini és a lányod fejével. Példámnál maradva: nálunk a faluban tök megszokott, hogy az utca egyik végéből a másikba kiabáljuk a szomszédasszonynak a legújabb pletykát, így anyámat nyilván nem értitette kényelmetlenül ha velem így kommunikál. De én, aki egy befelé húzódó személy vagyok, nagyon is lelkemre vettem.

Gondolj bele, hogy esetlegesen mit jelenthet kortársainak ha az anyjával látják. A vásárlás, fodrász, kozmetikus egy menő anya-lánya program amit én tényleg értékelek huszonévesen, mert leszakadtam már a szülői házról.

De tiniként ez az "anyuci pici lány" kategóriás gúny lett volna.

Anya vagyok, tini (igaz, fiú) gyereket nevelek és ezzel együtt sem látom elfogadhatónak és normálisnak a helyzetet.

Talán félreértem, de akkor nem te neveled őt, igaz?

Ha nem köszön az utcán, meg elő tud adni ilyeneket, hogy nincs cipője (ez talán ebben a formában nem igaz, gondolom… főleg, ha tényleg apuka neveli, aki meg autót is tudna venni…) meg ÉHEZIK… és te ezt bekajálod, mikor ruhára meg van pénze… nos azért ez kőkeményen játszmázás is, elvált szülők gyerekének általános “könnyebbik út” felé fordulása.

Nem tudom, mi vezethetett ahhoz, hogy nem te neveled, de nyilán kamaszkorban sokkal feketébben-fehérebben látják érzelmileg a világot, mint egy felnőtt. Talán harag van feléd- erről szoktatok, tudtok beszélgetni?

Az apával van olyan minimális szintű normális kapcsolatod (KÉNE!), hogy ezt tudd jelezni (…bár gondolom nincs, ha te is kész tényként közlöd, hogy “ellened van nevelve”).

A tini fiammal én is szoktam vásárolni menni, hiszen cuccok mindig kellenek- én indulás ELŐTT meg szoktam kérdezni, hallgatni, hogy kb. Hová menne, mit szeretne, milyen stílusban, szerinte mennyit érdemes rászánni (nem egy rossz abból a szempontból sem, hogy tervezze meg, lássa az értékét, legyen képben az árakkal, minőséggel stb.)- és igen: meg szoktam kérdezni, hogy “te választasz és én csak véleményezzem vagy szeretnéd, hogy segítsek akár színekkel, akár méretben, fazonban?”

Azért egy kereten belül (és nemcsak anyagiakra gondolok, hanem stílusra, színvilágra is akár) szerintem érdemes hagyni, hogy szabadon mozogjon. Tehát pl. Pólóból 8-9 eFt a határ, nem lehet 100% műanyag és mondjuk lehet szempont az is, hogy kék, piros meg fekete sportcipője van, ha lehet, akkor ne emoji mintás meg lila legyen… de ezért kell vele beszélgetni és lehet, hogy meggyőz, hogy deeee ananászos ing kell :)

Ja és nyilván tévedhetünk (te is, ő is)- blokkot, címkét el lehet tenni (de ő vigyázzon rá), esetleg lehet cserélni, ha otthon jön rá, hogy fujj- egyébként viszont amit választ, azt viselje is.

…egyáltalán nem foghatod rá a neveletlenségét, tiszteletlenségét (ne haragudj, de mi az, hogy nem köszön?! De pláne a tulajdon anyjának, de én azt is visszajelezném neki, ha a szomszéddal, boltossal stb. Így viselkedne!) a kamaszkorra, mert ez nem magyarázat.

Sőt, ha most hagyjátok ilyen zabolátlan stílusban tovább menni, akkor annak talán nem a saját felismerésen alapuló csodás megváltozás lesz a kimenetele évek múlva sem (hiszen a szokás nagy úr mindannyiunk életében).

…bocs, de azt tudom mondani, hogy a gyerekeink viselkedése, stílusa bizony a mi (nem)nevelési munkánknak a tükre.

Tessék szembenézni azzal, hogy drága állatbarát kistünci egy büdös b..nkó, ha beszól az anyjának, hogy csak a pénz kell, de köszönni derogál meg látványosan szégyell téged… ebben, ennek a stílusnak a kialakításában és eltűrésében bizony kőkeményen ott a te és az apja TEVŐLEGES szerepe is (…és igen, az is tevőleges, hogy jobb nem szólni meg ráhagyni nagy lustán, hogy jaaaaajjjj szegény- hát nem. A volt férjeddel való problémáidnak pedig nem kellene, hogy a lányod és az ő viselkedése lássa kárát. Kellene legalább annyira emberhez, normális szülőkhöz méltóan normalizálni az együttműködéseteket, hogy ennek a borzalomnak még most az elejét vegyétek).

:( sajnálom egyébként és kitartást, de nem kell a gyerekre mindig, mindent ráhagyni. Akkor sem, ha neked se időd, se kedved nevelni vagy konfrontálódni, mert ez lesz belőle sajnos. Nekem a szívem facsarodna össze, ha a fiam ilyet beszólna, hogy csak a pénz meg nem köszönne meg szégyellne… második dolgom lenne az apjával ezt átbeszélni, miután a rossz érzéseimmel együtt ezt a saját gyerekemnek visszajelzem. Azonnal.

Valami nekem nem kerek.

A lányod a válás után az apjánál maradt?

Miért?

Valami oka csak van, hogy az anyagi támogatásodat igénybe veszi, de elutasító.

Ehhez nem elég az apja “ármánykodása”.

Ha a gyerekeddel a születése óta kialakítod a mély lelki kapcsolatot, akkor azt nem lehet holmi pletykákkal törölni.

Miért nem nálad él a lányod? Elkövettél valamit vele szemben, vagy más téren?