Igénytelen szülők gyerekei, ti is tisztaságmániások lettetek felnőtt korotokra?

19 voltam, még az jutott eszembe, hogy amikor 10-12 évesen nem tartottam rendbe a saját szobámat, akkor anyám mindig ordított velem, hogy ha lesz saját lakásom, az biztos, hogy ott a szar fog folyni a falakon.

Nos, ugye, mint fentebb írtam, ez elég messze van a valóságtól. Ellenben anyáméknál pöttyös a fal a WC mögött és magát a WC-t sem takarítják rendszeresen. Mikor meglátogatom őket és elmegyek WC-re, az első dolgom, hogy gyorsan kitakarítom, mert nincs gusztusom ráülni.

Tisztaságmániás nem lettem, de igen, igényem van a rendre és a tisztaságra és prioritás úgy hagyni a lakást, hogy a padlóról enni lehet. Most kisgyerekem van, aki persze sokat pakol, ezt nem tudom követni, de attól még tisztaság az van.

Sajnos a szüleimnél több dolog vezetett ahhoz, hogy mindig koszos, kupis volt minden, ebből is igyekeztem tanulni: óriási a ház, amit eleve csak úgy lehet rendben tartani, ha valaki htb. Nem lett sosem befejezve, hol egy fél parketta hiányzik, hol a konyhabútor már egy 20 éves koszos, törött valami. Ezekben is megáll a kosz. Apukám kényszeres gyűjtögető, minden szemetet hazavisz mondván “jó lesz még valamire”. Képes az éppen lomtalanító szomszéd kidobott bútorait hazavinni, de hiába retkes, le sem mossa, úgy ahogy van elhelyezi, ahol gondolja, ami csak további porfogó. Mindemellett nem is próbál odafigyelni, ha éppen felmos az ember, ő képes a koszos cipőjével összejárkálni. Anyukám meg úgymond hozzáigénytelenedett.

Nekem a tanulság: sosem lesz nagy házam, éppen akkora, amiben még kényelmesen mindenki el tud vonulni, de egy nagy takarítás egyedül egy nap alatt abszolválható.

Nem halmozunk, annyi bútor, amennyi kell és könnyen tisztíthatóak.

Vigyázunk a tisztaságra.

Nalunk fordítva van.

Anyám tisztaság mániás volt mindig is, ezáltal énis a nővérem meg trehany, mindent széjjel hagy, össze van szarva a budi az se baj neki. Undorító ahogy él.