Anyám nem engedi, hogy vezessek messzire, pedig ez volt az oka, hogy autót kaptam. Vélemény?

18. születésnapomra a keresztapám kifizette a jogsimat. Azután anyukám felhívta, hogy még is mit képzel, mert hogy szerinte az jobb lenne, ha az ő markába adná a pénzt, és majd részletekre be lesz fizetve. Ha rajta múlna, akkor még 25 évesen sem lenne jogsim. Akkor is azt mondta, hogy olyan balfasz vagyok, hogy biztos elbukom a vizsgát. Elsőre megcsináltam mindent.

Azután anyum nem engedte, hogy vezessem a családi autókat (kettő is volt), mert hogy nincs tapasztalatom. Amikor nagy nehezen ideadta, egyszer fél órát késtem a megbeszélt időről,aztán pedig leordibált az utcán, mikor hazaértem, hogy "ezt most csináltam meg utoljára, még egyszer ne merjem".

Azután, 1 évvel később apum azt mondta egyik télen, hogy tavaszra kapok egy autót. Akármit ígértek, sosem tartották be. Nem szóltam bele mit szeretnék, úgy voltam vele, hogy úgy sem kapok semmilyet. Aztán mégis lett autó, aminek nagyon örültem. Azt vették, amit találtak jó áron, viszont utólag megtudtam, hogy anyám beleszólt, hogy nem lehet fekete, mert nem szereti azt a színt, illetve 3 ajtós se lehet. Nem fizetett semmit, apum fizette az összeset, de mégis azt kellett venni, ami anyámnak tetszik. Illetve a fő ok, hogy azért kaptam autót, hogy amikor megyek egyetemre és a kollégiumba (ami kb 150 km-re van), akkor majd ne anyukámnak kelljen hordozgatnia.

Eltelt azóta 1 év, és sokat vezettem oda meg vissza, de mindig együtt kellett menni. Sosem vezethettem el olyan messzire egyedül. Illetve mikor odaérünk, mindig televásárolja az autót, szóval így is az lesz a vége, hogy neki haza kell vezetnie. Egy idő után felvetettem, hogy szeretnék egyedül menni a kollégiumba az autómmal, akkor a kifogást kereste, hogy nem mehetek, mert messze van, mi van, ha rosszul leszek, túl sok a kamion az autópályán, illetve megkarcolják majd az autóm a kollégium parkolóban stb. Úgy hogy elfogadtam, hogy akármikor elmegyek a kollégiumba, mindig velem akar jönni, hogy aztán bevásároljon és visszavezesse az autóm, csak hogy ne kelljen a koliba hagynom. Sőt néha hallom a családtagjaimtól is, hogy látták anyumat az autómmal. Amikor rákérdeztem, akkor csak annyit válaszolt, hogy "hehe hát ő jobban szereti ezt vezetni, mint a saját autóját, mert olyan kis könnyű autó".

Amikor itthon vagyok (mint most a nyári szünetben), sajnos nincs rendes garázs, hanem egymás után vannak parkolva az autók, és akkor is mindig engedélyt kell kérnem anyumtól, ha szeretnék kicsit kimozdulni. Ilyenkor elkezd kérdezősködni, hogy hova megyek, kivel, mikor jövök stb. Tehát például itt a városban megengedi, hogy vezethetek egyedül is, de mindig részletes beszámolót kell adnom. Amikor hazaérek, gyakran vár a kapuban.

Fogalmam sincs, hogy ez az állapot mikor fog megszünni. Emiatt nem is szeretek autót vezetni, sőt utálok. Nem értem mi értelme volt autót venni, ha messzire nem is vezethetem, pedig ez volt az inditóok, hogy ne mindig anyumnak kelljen hurcolásznia engem. Országhatáron át utazunk, tehát a tömegközlekedés nem megoldás. Én 22 vagyok, anyum 55. Apám sosem szólt bele semmibe, ő akármikor elengedett akárhova.