Milyen érzés gyerekként hallgatni, szülőként pedig esti mesét mondani?

Jó volt hallgatni.

Nem lesz gyerekem.

Olyan volt, mint egy jó sorozatot nézni esténként.

3 és fél éves gyerekemnek olvasok. Általában szeretem, mert irtó aranyos, ahogy közben sutyorogva megismétel valamit, vagy csipogva közbeszúrja a gondolatait, és mikor valamit viccesnek talál, olyan boldog izgalommal vigyorog, mintha mintha épp lefelé indulna a vidámparkban a hullámvasúttal. :D

De előfordul, hogy fáradt vagyok, el vagyok havazva, és a hátam közepére sem kívánom az esti egy óra szarakodást az altatással. Olyankor is muszáj végigcsinálnom, mert még nem érett meg a gyerek arra, hogy magától aludjon ha otthagyom az ágyban. Bár most összességében szeretek mesélni, tudom hogy később jó lesz majd elhagyni ezt. Mindennek megvan az ideje.

Szerintem nagyon jó a mesélés, mi is sokat meséltünk a lányomnak, amíg kicsi volt.

Az "élő hangoskönyv" is jó program, egész délutánokon át olvastam fel a Gyűrűk urát, a Potter-sorozatot meg hasonlókat, amíg a gyerek játszott valamit, rajzolgatott vagy kézműveskedett. Már nagyobbak vagyunk, de még idén nyáron is volt olyan, hogy a strandon olvastam fel Stanislav Lemet neki, a körülöttünk napozók nagy örömére. Így nyomtuk le az összes Sherlock Holmes-ot meg a Szíriusz kapitány sorozatot is. :)

A szüleim nagyon sokat meséltünk nekünk esténként. Anyu vagy könyvből olvasott vagy kitalált történetek egy királylányról. Apukám az egyszervolt.hu-n talált meséket mondta nekünk. A mesélés minden formáját nagyon szerettem, néha ma is kérem nosztalgia céljából (pedig 25 éves vagyok).

Szeretnék gyereket és biztosan fogok neki mesélni (persze, ha ő is élvezni fogja).