Megbocsátottatok a szülőknek amiért kiskorotokba vertek?

Meg.

Volt más bűnük is, amit nehezebben tudok megbocsátani.

A nevelőapám vert meg időnként kiskoromban amikor "rosszat" csináltam.

Sosem bocsájtottam meg, és már felnőtt fejjel gondolkozva- sosem tennék ilyet. Pont ezek miatt, volt hogy "megszöktem" otthonról, nyilván anyám 3 telefonból kiderítette, hogy az egyik osztálytársamhoz mentem. Amikor anyám eljött értem, egy szót sem szólt hozzám hazáig, a nevelőapám úgy megvert, hogy vérzett az orrom, a szám, még egy széket is hozzám vágott. Voltak még egyéb sztorik is, pl télen amikor ketten voltunk otthon, kizárt a házból koradélután, amikor anyám este hazaért akkor tudtam bemenni.

Nem vert rendszeresen, de ezeket sem fogom megbocsájtani.

Anyámnak megbocsájtottam, bár sosem értettem miért hagyta ezeket. Ő szóban, érzelmileg bántalmazott. Olyanokat mondott mindig, hogy nem kellek az apámnak sem, nincs hová mennem, nem kellek senkinek, alig várja, hogy betöltsem a 18-at és elköltözzek, én rombolom szét az ő második házasságát, életét. Az egész fiatalkoromat büntetésben töltöttem ok nélkül, nem engedett sehova.

Amikor 18 lettem azonnal elköltöztem otthonról, amikor 22 voltam, elváltak és befogadtam anyámat a bérelt lakásomba a húgommal együtt.

Azóta megromlott a viszony az anyámmal, most már 5 éve nem tartjuk a kapcsolatot mert egyéb gusztustalan húzásai is voltak velem szemben.

K.rva nehéz megbocsájtani ezeket.

Nem is haragudtam emiatt rájuk, úgyhogy megbocsátani sem volt mit.

Az én gyerekkoromban ez még természetes volt. Azt gondoltam, másképp nem is lehet gyereket nevelni. Aztán a feleségem mondta, hogy soha ne üssük meg a gyereket. Jól van, gondoltam, majd meglátjuk, hogyan fog ez működni. És működik. Elég hamar belső meggyőződésem is lett ez. Ma már elképzelhetetlennek tartanám, hogy a két kisgyerekemet megüssem.

#22: "Amikor 18 lettem azonnal elköltöztem otthonról, amikor 22 voltam, elváltak és befogadtam anyámat a bérelt lakásomba a húgommal együtt."

Hát nem vagy semmi. Én elküldtem volna azzal, hogy "nincs hová menned", "nem kellesz senkinek" "ne tedd tönkre az önálló életemet" stb. max a húgomat fogadtam volna be.

Engem főleg apám vert, anyám nem igazán. Viszont őszintén szólva, így 29 éves fejjel egyik verést se érzem jogosnak, mert sokszor apróságokért vagy balesetekért vert meg. Nemcsak verést kaptam, de szóban is megaláztak időnként. Gyengének, töketlennek, idiótának, balfasznak stb. neveztek mindezt már 12-13 évesen, miközben én voltam az egyik legjobb tanuló az osztályban és a fizikai állóképességem is átlagos volt, érzelmileg sem voltam instabil.

Nagyon sokáig amúgy nem is értettem, hogy miért baj ha elválnak a szülők, vagy ha valakinek meghal az apja, de persze aztán rájöttem, hogy nem mindenhol úgy mennek a dolgok, mint nálunk. Monjduk most már látom, hogy a munkahelyi problémák, szar fizetés, szegénység, kilátástalanság is részben közre játszott abban, hogy apám keze a kelletténél többször eljárt, de sajnos ez nem teszi semmissé az abban a korban okozott szenvedéseket.

Nekem nem lesz gyerekem, mert szar szülői mintát láttam, de ha véletlenül lenne, akkor biztos, hogy nem verném meg semmiért se. Ugyanis észérvekkel és normális kommunikációval lehet hatni a gyerekekre és a tinikre is, a verés nem old meg semmit, csak ugye a szülőnek is rendelkezni kell egy bizonyos fokú intelligenciával, hogy ezt fel fogja.

22-es vagyok.

Teljesen igazad van, ez közel 10 éve történt, akkor még nem vágott át annyiszor és olyan mértékben, mint azóta, nyilván segíteni akartam és bízni abban, hogy "normális" anya lesz. Illetve volt még egy oka, amit azóta is szinte már-már görcsösen gyakorlok: soha nem akartam olyan lenni mint a szüleim.

Egyébként Hozzád hasonlóan, én sem vágyom gyerekre.

A probléma az, hogy előbb meg kellene határozni, hogy mit jelent a "verés".

Manapság nagyon összemossák a testi fenyítést a veréssel.

A testi fenyítés lehet egy pofon, egy pár fenékre, tenyérre adott fakanalas, vesszős ütés (nem bot, hanem vessző!!!) egy konkrét dolog miatt és a cél, hogy emlékezzen a dologra és kellemetlen legyen neki (persze fáj is kicsit, de nem a fájdalom okozása a cél). Nagyon fontos, hogy sohasem szabad mérgesen, dühből tenni, csak higgadtan, nevelő szándékkal. Aki ezt nem tudja megbocsátani, ott komoly bajok vannak.

A verés, ha szíjjal, bottal vagy akár kézzel addig verem, amíg gondolom és a cél a fájdalom okozása, a megfélemlítés - ez már a bántalmazás kategória, és jellemzően dühből, esetleg frusztrációból fakad, és ezt tölti ki a gyerekén. Ezt elhiszem, hogy nehéz megbocsátani.

Ha nevelő, büntető szándékkal (mert valamit elbas....ál) akkor szerintem jogos. Ez a gyerekvédelmi pátosz, hogy nehogy megüssük a gyereket szerintem hülyeség, elkanászosodnak, és kinyilik a csipájuk.

Természetesen a hazamegyek és lekenek mindenkinek egy maflást, mert csak, annak én is ellene vagyok, de ha oktatási céllal megy akkor kell, sőt kötelező. Én is kaptam néhányszor, mindegyik jogos volt, és persze meg is usztam néhányat. Amúgy meg milyen gyerek az aki nem verekszik és nem csinál soha semmi rosszat???? Nekem olyan gyerek nem is kéne.

Kaptam jó néhány pofont, ami után sajongott a fejem hosszú percekig. Már gyáltalán nem emlékszem miért kaptam őket, de a negatív élmény azóta is megmaradt.

Annyit ért el vele anyám, hogy féltem tőle, és utána mindent titokban csináltam. Nem is tud rólam semmit azóta sem. Nem ismer, mint embert. Én meg nem is akarom már, mert elveszítette a bizalmamat teljes mértékben.

37/N