Akinek mérgező anyaval van dolga, mit tettetek felnottkent?

10-es, azt írod "Most otthon voltam"

Minek mész egyáltalán?

Mert külföldön élek, s imádom a várost, a környékét, a lakásban meg vannak cuccaim, ppéldául a biciklim is.

Az a lakás negyedrészt az enyém is (apukán meghalt kiskoromban, s az ő részét örököltük)

Anyámra meg nem figyelek, nagyon régóta.

Hasonló dolgokat tudok mondani, amit leírtak előttem is.

Ijesztő a hasonlóság, anyám ugyanezt csinálja a reggelivel. Oda bassza, minden reggel, és úgy tesz mintha én elvártam volna vagy nem tudom magam kiszolgálni 20+ évesen.

Semmi nem érdekli velem kapcsolatban. Megemlítem neki hogy pl.kicsit rosszul voltam, már jön az utálkozós szöveg: mennyi baj van velem, ilyen vagyok, olyan vagyok, minden vagyok, csak jó nem.

Nem tudja elfogadni, ha önálló döntéseid, véleményed van, ami ELTÉR az övétől. Nem tudja elviselni.

A saját lányával(velem) pedig titokban verseng. Féltékenykedik, megjegyzéseket tesz a külsőmre. Egész nap a telefont bújja, szelfi, megy fel facebookra, szarrá retusálva, és éhezik az emberek véleményére. "Világszépe, ilyen nő nincs mégegy" stb. Stb. Bárki más ha szép, csinos, le van hordva mindennek.

Egy dolgot tudsz tenni: elköltözni. Messzire.

Az enyém nem bújja a telefont, de más korosztaly, 70 múlt.

Viszont ha elmesélnék neki valamit, nem érdekli, soha nem is érdekelte.

Nálunk a hozzáállás az, hogy az életbe dögölj bele, bárminemű hobbi, amit azért csinálsz, mert élvezed, bűn.

Mindig az megy, hogy ő mennyit dolgozik (s közben nem csinál semmit, mert tötyörészik csak), meg hogy "majd ha te is ennyi idős leszel' - ezt mondta 30 éve is...arról nem is beszélve, hogy a bicajos csoportomban a főnök " 73, simán leteker 100 kilométereket, ismerek egy szintén 70 körüli nőt, aki végigtekerte Anglia két legtávolabbi pontját, egyedül, 70 körül, sátort, stb cipelve. És még sok egyéb példát.

Anyámtól meg egész életemben azt hallgattam, hogy "én azért nem tudom ezt csinálni, mert öreg vagyok ". Mondta 30, 40, 50, 60, 79 évesen...

Ja, a minek mész haza részhez még: ezelőtt 4 éve voltam, szóval nem lehet azt mondani, hogy sűrűn járok...

Sőt, barátaim is vannak...

Amúgy, anyám szerint az, ahogy felnőttünk (plusz agresszív bunkó mostohaapa), annak nincs köze ahhoz, hogy milyen lettem, hogy viselkedek vele, "régen volt, nem számít ".

Anyám buta, lde nagyon, semmit se képes felfogni.

Amúgy lassan 47 éves leszek, szóval nem tini nyavalygásról van szó.

Ne haragudj, picit csapongó lesz. Apró jelenség: szívbeli 'kötelességemnek' érzem, hogy a családtagjaimnak valami apróságot veszek születésnapjukra, így van ez az anyámmal is. De ő soha nem ad nekem semmit, sőt a napján képtelen felhívni és olyan mintha ő büntetésként vállalt volna engem, és minden, ami hozzám kötődik, az számára valami lepra, amit kerülni kell. Lehetnék köztársasági elnök is, elérhetek bármekkora dolgot, lehet fényes, szakmailag kifogástalan életrajzom, lehettem kitűnő tanuló évekig, ez mind KEVÉS, hiába próbáltam vele emberileg kedves lenni, soha nem voltam elég neki. Egyszer megpróbáltam vele megbeszélni, odamentem hozzá a nappaliba, leültem mellé, megkérdeztem, hogy „anya beszélhetünk?” (próbáltam a legkedvesebb hangnemben, pedig a kiborulás határán voltam miatta, annyira rosszul éreztem magam, mert összetörte az énképemet, az önértékelésemet kiskoromtól kezdve) ő úgy nézett rám mintha azt mondtam volna hogy drogozok, vagy 2 hónapja nem zuhanyoztam volna és büdös lennék, és valami irtó etikátlan magatartást tanúsítottam volna. És nem hallgatott meg, nem tudtam/tudom megbeszélni mi baja velem. De észrevettem, hogy minél sikeresebb vagyok szakmailag valahol, annál nagyobb az elfordulás.

Nálunk kiskoromban rakta ki a reggelit és azóta is azzal henceg, hogy ő eltartott (ezt már 10 éves koromban is hozzám vágta), meg főzött havonta valamit és azt mondja ő állandóan főzött rám/ránk. Sok-sok szál fut össze ilyenkor, de szeretet egy gramm sincs az ilyen emberben.

20 éve ez megy otthon, boldogtalan apa is mellette, így hogy már nem vagyok otthon egy jó ideje, apa velem akar kommunikálni telefonon, mert otthon a feleségével nem tud, ugyanis mérgező. Azt viszont nem érzi apa, hogy nekem a párkapcsolatomra van szükségem, és nem apával szeretnék összeházasodni.

Szeretnék ebből az egészből kiszakadni, de lehetetlennek érzem. Ha ugyanis apával jó kapcsolatot szeretnék ápolni és időnként haza menni egy-két dolgomért, akkor anyába belefutok és 1 hétre elmegy az életkedvem, és minden egyes apával való telefonnal tudatosul bennem, hogy az anyám egy senkiházinak tart és nem tudom mi baja van velem. Ha ott van egy háztartásban az anyám apával, nem lehet tőle függetlenül ott élni, mert beszól anya mindenbe, ha nekem jó, boldog vagyok, akkor valamivel biztos tönkre vágja, hogy szar kedvem legyen. Értem én, hogy a válás rossz, meg el kell kerülni, meg család... na de egy mérgező anyával a gyerekkor a szeretteimmel?! És néha a szeretteimet is manipulálja hozzá, hogy egy-egy elforduljon a másiktól, időszakonként változóan fordítja mások ellen a családtagokat.

Utolsó, nekünk ez se jutott, a mostohaapánk is egy agresszív tahó volt, anyám meg a mai napig elbagatellizálja. Lenyeg, hogy nem kellett szerelőt hívni, mert mindent meg tudott csinálni, a gyerekei meg le vannak szarva, hogy terrorban, rideg családban nőnek fel.

És akkor azt szeretetről papil, mintha normális családban nőttünk volna fel.

Ja igen, s egyetem előtt 3 műszakban dolgoztam, s jártam előkészítőre, hogy felvegyenek, ahol 4.5 -ös átlagot el kellett érni, s akkor ki lehetett váltani a szóbeli felvételit.

Rajtam kívül senki nrm dolgozott q csoportban, pláne nem 3 műszakban.

Elértem az atlsgot, megkaptam, hogy az nudli, hogy 3 műszak plusz tanulás, s 4.5 -ös atlag...