Felnőttek, akiket nem "ismernek" a szüleik?
Vannak köztetek olyanok akik ki tudják jelenteni, hogy ilyen-olyan okból a szüleik alig ismerik őket, annak ellenére hogy már felnőttek és még "közeli" kapcsolatban is vannak/voltak (pl. egy házban)?
Hogy kezelitek, bánjátok?
Az én esetemben olyan okból alakult ki, hogy nulla bizalommal nőttem fel a szülők felé (főleg anyám) így soha nem mondtam semmit neki el az életemről, így valószínű egy teljesen alternatív világban él velem kapcsolatban, de erre általában figyelmeztetem. Én nem érzem túlzottan hátránynak, mert tudnak akár ítélkezni, pletykálni, így inkább jobbnak láttam mindig ha falak vannak köztünk. Olyan szinten hogy mai napig még ajándékot sem tud venni annyira nem ismer, vagy hogy milyen ételt szeretek. De nem bánom, így érzem kiegyenlítve a mérleget, hogy ha valamit már eljátszottak, annak hasonló mértékű az ára.
válasza:
válasza:26 éves vagyok és ugyanezt érzem. Egy szinten csúnyán szólva meghaladtam őket. Nem értik és már nem is tudják, mit dolgozom, mit tanultam mit csinálok, mik a terveim... Tartjuk a kapcsolatot és érdeklődnek, de ha elkezdek magyarázni, mesélni, a szavamba vágnak, elterelik a témát. Anyám szokta azt csinálni, hogy megkérdezi, mit tanulok és elmondom neki, erre belekérdez és próbálom emberi nyelven elmondani, hogy mikről tanulok és közben a semmiből elkezd beszélgetni a kutyával vagy nevelőapámmal... Egyszerűen leszarja a részleteket, a többit meg meg sem jegyzi. Úgy érzem, nem vesznek komolyan és nem vagyok érdekes, így nem is nagyon töröm magam. Nem túl motiváló megosztani valakivel egy személyesebb infót, akin látszik, hogy szarik az egészre és csak az érdekli, hogy köszi, jól vagy és azt csinálod, amit szeretsz, bármi is legyen az.
Szeretem őket, de bánom, hogy anyám nem maradt olyan lelkitársam és stabil érzelmi támaszom, mint 16-18 éves koromban volt. Semmit sem tud a felnőtt énemről, egy idegen nő lettem neki, akit kedvel, de nem ért.
válasza: válasza:Az a tény, hogy a gyerekük "más világ" annak nem kéne azt jelentenie hogy meg sem akarják érteni, meg inkább tartózkodnak. Ott kell valaminek lenni a háttérben. A hiányzó anyai-gyermeki kapocs, az ami feltétlen normális esetben, de van amikor ki sem alakul gyermekkorban sem, vagy elveszik. Én nem tudom elképzelni hogy a saját gyerekemet (ha lenne) akit feltétlenül szeretek és vártam a világra, az ne érdekeljen felnőttként. Ahhoz túl sok dolognak kéne elromlania. Az emberben el tud veszni a "szülőség"? Ez valami lemondás is?
Egyszer olvasnék egy könyvet ilyen bukott szülői vallomásokról, komolyan érdekel a másik oldal, de valószínű nincs ilyen :D
válasza:Apám korán lelépett, nem sokat találkoztunk. Már felnőtt vagyok, de annyira most sem keres. 15 évig semmit nem beszéltünk szó szerint. Azt se tudja hány éves vagyok.
Nem ismer.
Anyám nevelt, de ő sem ismer. Állandóan úgy állít be, hogy én vagyok a főgonosz, akinek nincsenek érzései, pedig csak depressziós vagyok évek óta, és van hogy álomba sírom magam. Érdeklődésikörömről se tud semmit, annyit tud, hogy milyen zenét szeretek, és ennyi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!