Hogy vagy az apádal?

Már meghalt 3 éve.

Sajnos alkoholista volt, és sokat veszekedtek anyámmal, amíg nem váltak el. Nem bántott minket soha szerencsére, de nem is foglalkozott velünk semmit kb. Nem utáltam, de nem is szerettem úgy ahogy "normális" lenne egy apa-lánya kapcsolatnál.

25/N

Apukám nagyon szerethető figura volt! Kedves, udvarias, dolgos, vicces, mindene volt a család. Nem egy alfa hím típus, társasságban eléggé hallgatag volt. Nem volt komolyan tanult sem, lakatos és hegesztő szakmunkásként dolgozta le az életét. Felnevelt engem és nővéremet, aki féltesóm anyukám első házasságából. Unokái is imádták a humoros és pörgő természetét, amikor kicsik voltak.

Felnőttként is jól kijöttünk, habár az értelmi, tanultsági különbségek miatt fokozatosan nőtt a távolság köztünk. Egyre kevésbé volt közös beszédtémánk. Anyukámmal jobban megértettük egymást.

2020-ban sajnos a covid elvitte anyukámat. Ekkor apukámat, aki 10 éve lebénult fél oldalára és ápolásra szorul, magunkhoz vettük. Jómagam itthon dolgozom, így megoldható volt.

Sajnálatosan apukám már nem azaz ember, akit apámnak neveznék. Demenciája egyre rosszabb! Rettentő furcsa élethelyzet, mintha egy idegent ápolnék, annyira nincs már jelen a valódi személyisége. :-( 3 hónap múlva lesz 90 éves. Szép életkor! Emlékszem, régen tartott tőle, hogy ő nem éli meg még a hetvenet sem, hiszen szülei korán haltak meg. Most 50 évesen nekem is eszembe szokott jutni, van annyi betegségem, hogy ez a 90 év számomra nem igazán potenciál. De ki tudja?

Néha nagyon nehéz vele, hiszen vannak jobb és rosszabb napjai. Olykor emlékszik régi dolgokra, kicsit beszélgetni is lehet vele. De többségében nincs igazán képben. Olykor pedig kötekedő és obszcén is beszél. A teher, amit ránk ró, fokozza az érzést, hogy ő már nem az én apukám. :-(