Anyám nagyon sír és mérges, mivel tehetnénk a kedvét jobbra?

Nem tudom, hogy a linkelt videókon a kérdező van-e, de azért pár nevelési jótanács:

- Legyen felállítva egy szabályrendszer. Nem kell annak drákóinak lenni, meg túl merevnek sem, de pl. legyen megszabva, hogy este 7-ig legyen megcsinálva a házi feladat.

- Az nem megoldás, ha más csinálja meg a házi feladatait. Segíteni persze lehet, és kell is. Meg talán néha kis "csalás" is belefér egyszer-kétszer. De az nem segítség, hogy folyamatosan más csinálja meg azokat a feladatokat, amiket azért adtak, hogy ő a tananyagot elsajátítsa. Azzal, hogy más írja meg a feladatait, csak az ő teljesítményét rontjátok le, amivel hosszú távon a jövőbeli lehetőségeit is veszélyeztetitek.

- A kommunikáció az kommunikáció legyen! Az, hogy anyuci kérdez valamit, de nem meri/tudja/akarja közvetlenül megkérdezni, hanem te tolmácsolod neki a kérdést, az több szempontból is káros. Nem mondom, hogy bűn lenne, ha egyszer-kétszer téged küld oda, hogy kérdezz meg tőle valamit, de azért ebből rendszert csinálni pszichológiailag nagyon konktraproduktív dolog.

- A konfliktushelyzeteket rémesen "kezelitek". Ha valamire nem hajlandó válaszolni, nem az a megoldás, hogy 46-szor megkérdezed tőle. Nem hajlandó válaszolni? Rendben. Akkor kapjon érte valami büntetést. Nem agresszíven... csak hogy felfogja, hogy rosszat csinált. És nem tőled, hanem a szülőtől. Az, hogy egy láthatóan instabil állapotban levő gyerektől annyiszor megkérdezed ugyanazt, hogy az szinte már hergelésnek is elmegy, semmit nem fogsz elérni. Választ nem fogsz kapni, ő nem fogja megérteni, hogy nem ez a megfelelő viselkedés, és csak még inkább elmélyíti a konfliktust.

- Ne ő irányítson! Megint csak azt mondom, hogy a túl mervség sem jó. De azért az, amikor könyörögtök azért, hogy mondjon egy időpontot? Nem! Este 7-ig legyen kész. Ha nincs, akkor egy napig nincs internet. Ennyi. (És hasonlóan érdemes eljárni minden hasonló szituációban. Kell mozgásteret adni a gyereknek, az is káros, ha ez nincs meg. De az is, amikor nincsenek határok. Amikor mindent ő irányít.)

- Szerezzetek be egy nyamvadt ajtót! Ő most lép be abba a korba, amikor szüksége van a magányra, az "én-időre".

- Határozottság! Nehogy már könyörögni kelljen neki! Anyád legyen határozott, és mondja meg, hogy ez van. Főleg, amikor többszöri kérdésre sem hajlandó válaszolni. Nem akarja megmondani, hogy mikor csinálja meg a házit? Erre nem az a megoldás, hogy ötvenszer megkérdezitek, hogy mondjon már egy időpontot. Kétszer megkérdezitek, ha nem mond semmit, akkor: délután 4-re legyen kész. Ennyi. Ha meg nincs kész, akkor aznap nincs internet.

- (Tanév alatt értem természetesen...) Tessék anyukának rendszeresen kikérdezni a leckét! Ne csak a házi feladat meglétét ellenőrizze, hanem azt is, hogy megtanulta-e a tananyagot! Ha nem, nyugodtan segíthet annak megértésében.

- Határozottságot az agresszió helyett! Nem üvöltözni kell... hanem higgadtan közölni a tényeket.

- Ne vegyél részt ebben a "játékban"! Felnőtt vagy. A legbölcsebb az lenne, ha elköltöznél. Anyátok szélsőségesen konfliktuskerülő. Ezért is küld mindig téged oda, hogy te legyél az "ütközőzónában".

- Hangnemet és stílust kell váltani. Ameddig ez a rinyálós, könyörgős, hisztizős stílus van meg részetekről is, addig ő sem fog változni.

- Legyen felállítva egy következetes szabályrendszer! Ha valami jót csinál, kapjon jutalmat. Ha rosszat, akkor büntetést.

#95: Ezt nem kétlem.

De nem lehetetlen. A kérdés csak az, hogy belenyugszanak-e, hogy soha nem lesz normális a család, a gyerek meg egy bukott senkiként fogja végezni, vagy netán képesek változni annak érdekében, hogy egyszer talán ebből egy működő család legyen?

Azt lehetne kezelni.

Vagy ha nem, akkor a gyereket el lehetett volna vinni nevelőszülőkhöz. Ennél még az is jobb kilátásokkal kecsegtetne.