Ugye hogy anyám nem normális?
Nyaralni mennék a barátnőkkel a Balatonra, majd augusztus végén. 19 éves vagyok, még a szüleimnél lakom, de a saját pénzemből utaznék. Apám azt mondta érezzem jól magam, majd beszélünk, ő nem akar zavarni. Anyám viszont kiverte a hisztit, hogy adjam meg mind az öt barátnőm telefonszámát, plusz a szüleik telefonszámát is, hogy el tudjon érni ha véletlen nem venném fel, valamint a nyaraló pontos helyét is tudni akarja. Én mondtam, hogy ez túlzás, biztosan nem kérek el ennyi számot mert ez milyen már főleg, hogy ha valami történik velem inkább a barátnőimnek kéne tudni az ő számát, hogy szólhassanak neki (ez amúgy terv is, mindannyian tudjuk egymás szüleinek elérhetőségét). Azt mondta ha nem kap meg ennyi számot nem enged el. Erre megjegyeztem, hogy felnőtt vagyok, szóval nem kell az engedélye, mire elkezdett ordítani, hogy ha elmegyek rámhívja a rendőrséget és ők visznek haza, nem vagyok kiskorú szóval szerintem ezt nem tehetik meg, ezt mondtam is, mire közölte hogy akkor beszámíthatatlannak nyílvánítatt és visszakerülök hivatalos gyámság alá.
Ezt megteheti? Normális hogy ezzel zsarol? Teljesen tönkreteszi a kapcsolatunkat és nem értem miért, mikor nem csinálok semmit. Drogozni nem szoktam, a haverjaim normálisak. Néha eljárunk iszogatni és elismerem kétszer fordult elő hogy jól berúgtam, de neki ezzel sem volt dolga mert a barátaim vigyáztak rám és mikor más elég jól voltam csak akkor hoztak haza. Miért csinálja ezt akkor?
Nem, nem igazán normális anyukád reakciója.
Apudat nem tudnád megkérni, hogy hasson rá? Ha te nem mész vele semmire? Hátha ők vita nélkül is meg tudnák beszélni, hiszen ő a másik szülőd.
"mire közölte hogy akkor beszámíthatatlannak nyílvánítatt és visszakerülök hivatalos gyámság alá"
Igen, ez úgy működik, hogy ha rábökök valakire, hogy nem normális, akkor 4db fehér köpenyes egyből elkapja és beviszi a diliházba, ahol lekötik és begyógyszerezik, azt' annyi neki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!