Szoktatok beszélni a gyerekekkel telefonon ha elmegy táborba?
Tegnap ment el a gyerekem táborba péntekig, ez az első még soha nem volt.
Tegnap oda kapta mindenki a telefonját, hogy fel hogy hívják a szülőket. Ma úgy néz ki nem szabad.
Csak arra vagyok kíváncsi,hogy akinek volt a gyereke táborba, hogyan működik úgy értem mindennap beszéltek egyszer.
Köszönöm szépen a válaszokat.
Én is fennakadtam azon, hogy visszakapták a telefont. El sem vehetnék tőlük!
Én amíg táboroztam, mindennap felhívtam a szüleimet. Szerintem ez nem ciki, sőt, ez lenne a normális.
21-es, szerintem meg teljesen rendben van, hogy a nap egy adott szakaszában (pl. vacsorától lefekvésig tartó holtidőben) lehet telefonálni, azon kívül meg nem. Vagyis lehessen minden nap telefonálni a szülőknek, de nem akármikor a nap folyamán. Ha gond van, akkor a szülő tudja hívni a vezetőket, ill. a vezetők telefonálni tudnak a szülőnek. Teljesen egyetértek azzal, hogy nem lehet úgy programokat csinálni, hogy a gyerekek mindig a telefonjukon lógnak, akár mert non-stop a szülőkkel beszélnek, akár mondjuk FB-oznak. Arról nem is beszélve, ha mindenhová (strandra, belvárosba, kirándulásra stb.) hurcolják magukkal a telefont, akkor a felének el fog veszni hétvégére. Ugye természetes, hogy ezért nem a táborvezetőket fogja a szülő hibáztatni?!
Az egy másik kérdés, hogy ha tábort vezetnék, mindezt a jelentkezés előtt közzétenném, hogy csakis az a szülő küldje a gyerekét, aki ezt elfogadja.
22-es, látom nem megy a szövegértés. Azt írtam, hogy mindennap felhívtam őket, nem azt, hogy minden órában.
Egyébként valóban nem lehet programot csinálni úgy, hogy a telefonon lógnak a gyerekek, de az se okés, hogy valahova elviszik őket, és nem lehet náluk telefon.
Ment a szövegértés, talán nem hangsúlyoztam eléggé, hogy részben egyetértek veled.
Viszont pont az általam kifejtettek miatt nem látom értelmét, hogy napközben vihessék magukkal a programokra a telefonjukat. Akkor ui. pont az lesz, amit te is helytelenítesz: hogy a telefonjukon fognak lógni, és te is egyetértesz azzal, hogy így nem lehet programot csinálni. Ráadásul ott a veszély, hogy elhagyják. Maradjon a telefonjuk a szálláson, és este használhassák.
Ó, a régi szép idők, mikor anyukámtól kaptam egy bedugós telefonkártyát a fali készülékhez, hogy azzal felhívhatom... :D
És már akkor is csak azért hívtam, hogy elfogyott a zsebpénzem. :D
Nem értem, miért várja el bármelyik szülő, hogy a felügyelő/tanár vállaljon felelősséget 20-30 gyerek telefonjáért. (Mert itt nyilvánvalóan kisgyerekről van szó, írta a kérdező, hogy először ment el.)
Nyilván egy kamasznál más.
Én azt nem értem milyen jogon veszik el a gyerektől a telefont.
Fiam is jár táborokba, sportol is de ilyen sosem volt hogy a telefont elveszik.
Minden nap felhív, este vagy reggel.
Olyan helyre én biztos nem engedném ahol elveszik a telefont.
Bármi történhet
Ha bármi történik, a nevelőtanárnál ott a telefon, amin elér téged.
Nem elvenni kell a gyerektől a telefont, eleve megtiltani, hogy vigye, az a legtisztább.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!