Hogy lehet megértetni a húgommal, hogy csak rossz hatással van rá?
A húgom (aki 17 éves) összejött egy sráccal még tavaly és elég negatív irányba változott a viselkedése. Nagyon nagyon sokáig nem járt be az iskolába, ki is rúgták. Ez is úgy kezdődött, hogy reggel innen mindig elment, azt hittük, egyenes az iskolába megy, de kiderült, hogy ilyenkor a barátjánál volt. Illetve húgom pár napja kijelentette, hogy egyébként a srác már a fiatalkorúak börtönét is megjárta, nem sokkal azelőtt jött ki, hogy összejöttek volna. Bár azt nem említette, hogy miért volt bent. Nem mellesleg húgom nagyon sokat káromkodik és elég bunkó stílusa lett, ezek közül egyik sem volt rá jellemző. Már nem is nagyon szokott hazajönni, mert az ő szavaival élve "mi mindig csak cs.szegetjük". Amikor napokig nem jön haza és megpróbáljuk felhívni, mindig kinyomja, majd amikor nagy kegyesen hazajön, úgy tesz, mintha mi sem történt volna és szerinte csak mi verjük nagy dobra.
Más családtagom is hiába próbál rá hatni, ugyanúgy folytatja ezt az életvitelét és személy szerint már kezdem úgy érezni, hogy ez nem fog változni..
de miért nem a szülőket kéri számon, hogy nem rendszabályozzák meg...??
Mi fog változni, ha itt ventillál a GYK-n?
Ha a szülők nem állnak a sarkukra, akkor erre nincs megoldás.
Majd ha a fiatalkorúak börtönének közelébe kerül, akkor esetleg "kijózanodik".
"Ha valaki képes volt összejönni önszántából egy ilyen alakkal, az azt jelenti, hogy önmaga is hajlamos arra, hogy ilyenné váljon."
Kivéve, ha kamasz.
"Egy normális ember rá se néz egy ilyen emberre."
Legfeljebb kamaszkorában.
"Majd meg fogja tapasztalni a saját bőrén, hogy mivel jár egy ilyen kapcsolat."
Nem muszáj, hogy a saját bőrén tapasztalja meg. Éppen azon vagyunk, hogy segítsünk ezt megakadályozni.
Nem tudom, hogy hogy beszéltetek vele eddig, üvöltözésnek, veszekedésnek nincs nagy értelme, nem a hallása a rossz, és csak hárítani, menekülni fog, ha támadjátok.
Amit tehettek:
Elmondjátok NYUGODTAN, hogy aggódtok érte, mert egy életre tönkreteszi a jövőjét. Megpróbáljátok megérteni, hogy mit miért csinál.
Családban nálatok amúgy minden rendben? Szülők nem váltak, vagy hasonló?
Esetleg javasolni neki, hogy menjen pszichológushoz, ebben segítitek, támogatjátok, őt köti a titoktartás, ti sem tudjátok meg, hogy mit beszél meg vele, de segíthet neki.
Nem fizetitek a telefonját, stb. majd rájön, hogy a srác fizeti-e vagy sem.
Ill. a szülők is elmehetnének nevelési tanácsadóba, ill. pszichológushoz is, tuti, hogy rájuk férne.
És amit még lehet: magánnyomozót ráállítani a lányra, ill. a srácra, hogy milyen zűrös ügybe viszi bele.
Igen, gáz a magánnyomozó, de inkább az derítsen ki dolgokat, és ti dobjátok fel a srácot, stb. mint egyszer csak a zsaruk jöjjenek, hogy letartóztatták a lányt, vagy a mentők, hogy halálra drogozta magát.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!