Büszke vagy a felnőtt gyerekedre?

én a gyerek vagyok a történetben de úgy gondolom alapvetően jó úton haladok, és ha ezt végigviszem akkor szerintem adok rá okot hogy büszkék legyenek rám, anya már most is az<3, apának mondjuk lehet mindegy ha a fejemre állok is mert nem fiúnak születtem és nem az orvosira mentem

de szerencsére ez engem nem érdekel, amíg nem szól bele vagy ilyesmi, én magamra büszke vagyok és ez elég :) (ezt minden neheztelés nélkül írom, jóban vagyok apukámmal is, csak neki kicsit konzervatívabb a világnézete)

Igen.

becsületes, szorgalmas, őszinte, számíthat rá bárki, önálló 18 éves korától (albiban élt az egyetem alatt, mi a lakást fizettük, minden másra megkereste a pénzt a suli melletti munkával, pedig volt egy év, mikor két nappalis szakot csinált). Nyilván nem tökéletes (akkor nem közösségi és civil szakon végzett volna, szemétanya vagyok, na), de szerintem sokan örülnének ilyen gyereknek.

Büszke vagyok rá. Leírhatatlanul. Most jellemezhetném, hogy milyen ember, mennnnnyi mindent tett már 'csak' a saját mentális és spirituális egészségéért és fejletségéért, de amit másoknak ad..., leírhatatlan..

De csak egy dolog miatt is nagyon büszke vagyok rá...

Miután nagyobb lett, és elmondtam neki, hogy telt élete első öt éve, képes volt megbocsájtani az anyjának.

Az emberek 99%a sose bocsájtana meg. Biztos vagyok benne. Sőt még kapcsolatot is tart vele minimálisan. Bárki akivel eddig erről beszélt, vagy én beszéltem, csak csodálkozott, sőt általában felháborodnak, és őt tartják hülyének, szolgalelkűnek, idiótának, önbecsüléssel nem rendelkezőnek, amiért nem csak szembe köpi az anyját, hanem még meg is bocsájt.., de én tudom, hogy a leírhatatlanul nagy jelleme és szíve miatt volt képes erre.