Bosszút tudnék állni így?

Magaddal csesznél ki, de nagyon, nem vele.

Egyrészt ezzel is cukkolna, és talán ezzel is elvenné az önbizalmadat.

Én menekülnék otthonról, és jól érezném magam, és persze igen, edzenék - többek között, meg felejteném a fatert.

Aztán amikor egyszer csak haza megyek és látja, hogy jól nézek ki, ő meg egy hájrakás, na az lesz a pofon. De a kitartást simán meg tudja törni mindenféle megjegyzéssel, és akkor csak plusz egy kudarc lenne.

Egyébként se miatta csinálj semmit, hanem magadért! Ez a legfontosabb. A pofon majd egyszer csak bónusz lesz. :)

Szóval mégegyszer, cukkolni fog, hogy sportolsz, aztán meg avval, hogy semmiben se vagy kitartó... ez a kockázata annak, hogy maradsz.

Inkább megbocsátani kellene, az a gyógyuláshoz vezető út. A bosszúval csak dédelgeted a haragod, és a harag dédelgetésével meg a szerencsétlenség-tudatodat, önsajnálatot, öngyűlöletet és apád iránti gyűlöletét erősíted. nem jó az. Inkább megbocsátás, és továbblépés, gyógyulás, és sport.

Aztán legyél olyan, amilyen lenni szeretnél, és lásson olyannak, amilyen vagy, és ha tetszik neki, jó, ha nem tetszik, az is jó.

Talán nem ugyanazt értjük ezalatt.

Megbocsájtás alatt azt értem, hogy ne kattogjon rajta az agya, ne eméssze a gyűlölet akkor is, amikor ott sincs vele, ne gyötörje az önsajnálat, hogy a fater miatt vagyok ilyen szerencsétlen, és semmire se vagyok képes... na emiatt még eszek egy tonna csokit.

Azt értem tehát ezalatt, hogy elengedni a sérelmeket, és továbblépni. Nem azt, hogy nagy örömmel, mintha mintaapa lett volna mindig a nyakába ugrani és beleszaladni az újabb pofonokba. Nyilván megtartanám a három lépés távolságot, de igyekeznék nem ezen kattogni.

És az, hogy sportolok a magam kedvére, meg hogy dögös legyek, az tök oké, és ha néha eszembe jut, hogy na leesne a fater álla, ha most látna, és jön egy kaján mosoly, az is tök oké. De ne a gyűlölet motiválja az embert, az sose vezet jóra, hosszútávon örömöt se okoz.

#5 pontosan. Akkor abból csak az lenne, hogy akárhova is költözik a kérdező, mindenhova hurcolja a faterját, és mindenhol csak küzdene ellene. Ezért mondom, hogy el kell engedni a sérelmeket, vagyis meg kell bocsájtani. Továbblépni, és járni a saját utadat.

Ha a faterod annyira gonosz, hogy csak rosszat akart neked szánt szándékkal, nem azért mert béna, vagy ostoba, stb. ha megtudná, hogy egész életedben rajta kattogott az agyad, vagyis egész életedben "kísértett" téged, na az lenne neki a nagy öröm.

A számodra az volna a legjobb, ha mielőb elköltöznél és megszakítanál vele minden kapcsolatot. Majd magasról tennél rá. Ez utóbbi nehezebb, amíg a közeledben van, de addig is érdemes gyakorolni.

Amíg foglalkozol vele, figyelsz rá, addig lesz lehetősége bántani. Ha leszarod, akkor megfőhet a pocakos levében és elgondolkozhat majd a halálos ágyán hogy mi mindent rontott el helyrehozhatatlanul, amiért most egyedül van annak ellenére hogy amúgy vannak rokonai...

Fú köpni nyepni nem tudok, akkora gonoszságon töröd a fejed... Hatalmas bosszú!

Ja nem..

Ahhoz képest, hogy egyetemet kezdtél, az IQ valahol a béka segge meg az óvodás szint között lebeg..

Arra persze jók a szüleid, hogy egyetemre menj, és támogassanak..

Menj el pszichológushoz, kezdj valamit magaddal, az életeddel és költözz el. Hidd el minden szülő számára ez a legnagyobb érvágás mikor a gyerek végre hajlandó felnölni és kirepülni..