Egy szülőnek kell szeretnie a gyerekét?

A szülői szeretet megkérdőjelezhetetlensége a társadalom legnagyobb hazugsága. Ugyanúgy nem jár, mint a hűséges házastárs, a nagy szerelem, az igaz barátság. Néhány embernek szerencséje van, és megnyeri, mások nem.

Apám egy brutális, ostoba barom volt. Meg sem tudom számolni, hányszor vert össze, alázott meg. De állandóan jártatta a pofáját, hogy OLYAN NINCS, hogy a szülő ne szeresse a gyerekét! OLYAN NINCS, hogy egy nő megölte a gyerekét, ilyen biztos nem volt a tévében, ezt csak én találtam ki, hogy őt bosszantsam!

Azóta megfigyeltem, hogy az ilyen szentimentális álmodozásokat mindig az erőszakos és buta emberek terjesztik. Aki valóban szereti a gyermekét, az nem prédikál róla.

Az lenne a normális.

Mondjuk mindig is erőltették az emberekre a gyerekvállalást. Tőlem is mindig kérdezik mikor lesz gyerek, miért nem, hogy lehet gyerek nélkül élni, hjaaaajjjjj úgyis meggondolod magad, csak a gyerek az élet értelme ha nincs gyerek nem vagy normális, hogy tehetem ezt anyámmal hogy nincs unoka stb stb..

Tök mindegy hogy azt mondom rühellem a gyerekeket, megverném mert idegbeteg vagyok, ugyanúgy erőltetik. Kell. Anyámtól is kérdezgetik.

Sokan beadják a derekukat a társadalmi nyomásnak és bevállalják, mert "kell", ez a "normális". Normálisnak kell lenni...de nem fogják megszeretni azt a sosem kívánt pénztemető gyereket.

Ha nem erőltetnék az emberek másokra a gyerekvállalást, akkor kevesebb szülőnek nem való vállalna gyereket.

Amikor megszülettek a gyerekek, nem mondhatnám, hogy szerettem őket, de aztán később jött a dolog. Ahogy nagyobbak lettek, egyre inkább. Ettől függetlenül, ha nincs meg az összhang, ha már a szülő vállalta a gyereket, kutya kötelessége tisztességesen felnevelni. De azért szomorú, ha a gyerek nem érzi a szeretetet, aminek alapnak kellene lennie, ettől érezné azt a gyerek, hogy a világ biztonságos hely.

Fura is erről beszélni, mert magától értetődő.

Ahogy írták a házastársi hűséget. Van kísértés 20 - 30 év alatt, de úgy döntesz, hogy van párod és nem engedsz a kísértésnek.

A gyereknél is úgy döntesz, hogy kedves vagy vele és neveled tisztességesen, főleg amikor nehéz szeretni, mert kamasz és utál mindent és mindenkit.

Jajj... Már miért kellene? Az állat világban ezt látjuk? Egyik macska felnevelni a kölyköket, a másik hagyja éhen halni. Szaporodni (szinte) mindenki tud, ne lássunk bele ebbe többet, mert a valóságban sem ezt látjátok.

Rengeteg ember vállal gyereket, akik adott életszakaszábab teljesen alkalmatlan rá, hát nekik valószínűleg teher lesz.

A szeretettel meg az a helyzet, hogy az mindenkire magára tartozik, emellett vagy ettöl függetlenül lehet gondoskodó, tisztelet teljes szülőként funkcionálni, ha már így alakult... Vagy lehet máshogy is, erre azért nincs szabály.

A jó hír, hogy mások dolgaival nem neked kell elszámolni.

Ez nem akarat kérdése sajnos.

Nekem az egyik pl annyira ellenszenves, elviselhetetlen, hogy képtelen vagyok rá, és ez már ovis korában elkezdődött.

A család többi tagja is nehezen viseli őt el, de bennük ott van ez a szeretni KELL elvárás.

A vér nem jelent semmit, csak ez miatt sokkal nehezebb megszűntetni a rossz kapcsolatokat