Hogyan közölhetném a szüleimmel, hogy ki szeretnék szállni, úgy hogy megértsék?

Egyetlen szülö sem fogja tudni elfogani, hogy a gyereke öngyilkos lesz, ezt finoman, óvatosan közölni. Ezzel lezárod az ö életüket is, nem csak magad ölöd meg, hanem öket is.

Ha ennyire nem akarsz élni, akkor keres olyan elfoglaltságot, ahol minden esélyed megvan a meghalásra, az is tragikus lenne nekik, de még mindig elfogadhatóbb, mint ah öngyilkosság.

Rengeteg ilyen hely van, háborús övezetekbe rendfenntartónak, vadvédelmi örnek, hivatásos katonának mehetsz, de ezen kívül is még rengeteg hasonló foglalkozás van.

"Ui. a "Menjél pszichológushoz", "Majd lesz más", "Célod van az élettel" és hasonló demagóg, értelmetlen szövegek nem érdekelnek, azokon a körökön már túl vagyunk rég."

Egyrészt, ezek nem demagóg dumák, hanem általában így működik az élet.

Másrészt, ha lefutott kör lenne a pszichológus, akkor már nem beszélnél így magadról, a pszichológus segített volna a súlyos önértékelési gondjaidon. 25 éves vagy még csak, előtted áll az egész élet, mégis mi olyan szörnyű, hogy nem akarsz esélyt adni magadnak?

Harmadrészt pedig, tönkretennéd a szüleidet, akik ahogy írtad, nagyon szeretnek téged. Őket bántanád ezzel a legjobban, míg te a könnyebbik utat választod.

Sehogy, nincs olyan szülő, aki ezt elfogadná.

Egyébként meg 25 évesen még olyan rohadt fiatal vagy, hogy minden esélyed megvan tucatnyi boldog életre. Én 34 éves koromig voltam egyedül, tudom miről beszélek. Ajánlok neked valamit: keressél egy olyan hobbit, ahol sok emberrel fogsz érintkezni, például túra vagy társasjáték klub. Hidd el, ha picit is megnyílsz és beszélsz velük, hamar más színben fogod látni a világot.

Rossz hírem van, nem fogják megérteni, össze fognak omlani, akkor is, ha elmondod ezt nekik, akkor is, ha nem mondod el, csak kiszállsz.

Akkor tennél jót velük, ha megráznád magad, és találnál kiutat, átgondolnád, hogy biztosan jók-e a céljaid, nem csak mások nyomásának akarsz-e megfelelni.

Csak mondok egy példát. Nekem óriási megkönnyebbülés volt, amikor eljutottam oda, hogy ki mertem jelenteni nőként, hogy igazából nem akarok gyereket, nincs türelmem a kicsikhez, elvagyok velük valamennyi időt, de nem nonstop. Csak tudod, van egy ilyen nyomás társadalmi részről, támogatásokban, családból is, hogy egy nő akarjon gyereket, mert milyen már, ha nem akar. De valahogy nem akart összejönni nekem a megfelelő társ, akivel bátran bele mertem volna vágni a babaprojektbe, nem igazán élveztem az ismerkedést se, az intimitást kapcsolatban, szeretek egyedül lenni, elvonulni, nem vagyok házias, tudok sütni-főzni, de nem szeretek... stb. Szóval valahogy jött egy pont az életemben, amikor hátrébb léptem kicsit és másképp kezdtem szemlélni a dolgokat. Nekem lehet, hogy nem az a célom az életben, hogy családanya legyek, lehet, hogy azért nem jöttek nekem össze kapcsolatok, mert nem az az én utam. Pedig tök normális családban nőttem fel, a szüleim együtt vannak lassan 40 éve, anyámnak sose kellett kiszolgálnia apámat, mert apámnak az a természetes, hogy kiveszi a részét otthon is a dolgokból, háztartás, gyereknevelés, nem csak "megkereste a pénzt". És nekem valahogy mégse ez lett az utam. Talán neked is más a sorsod, és olyan dolgokhoz ragaszkodsz, amikhez nem kellene, nem is tudatosan.

Pont ma volt szó erről biosz órán ami nagyon megragadt bennem az öngyilkosságokról beszélgettünk stb. a tanárunk mellék állásban psziológus. Mondta hogy a depressziósok nagy része azért depressziós mert fájdalmat okoznak nekik, mindenben csak a rosszat látják nem látják meg semmiben a jót mindennek a rossz oldalát nézik(lehet hogy tudat alatt de szándékosan). A tanárom még azt is meg említette az órán hogy a depressziósoknak lehet hogy az lebeg a szemük elött hogyha megölik magukat akkor majd mindenkinek lelkiismeret furdalása lesz miattuk meg mindenki magába száll ami egyáltalán nem így van. aki fájdalmat okoz az nem szeret, nem érdekled, lehet hogy nem is fogja tudni hogy meghalsz. A depressziósoknak van még ezer másik fajtája de a másik az az ami nagyon gyakori aki úgy mond sajnáltatás miatt bámtja magát, vagy azért hogy észre vegyék a többiek de ezzel semmit nem ér el akit nem érdekelsz azt nem is fogod mint mondtam.(szerintem) Ha psziológushoz nem akarsz menni mert bármi akkor ne menj nem kéyszeríthetnek meg a psziológus mégse olyan ember akiben évek óta megbízól és jó a kapcsolatotok, nehéz tudom beszélni a fájdalmainkról....

Szerintem próbálj meg egy kicsit nyitni a világ felé az emberek felé minden felé mosolyogj az utcán köszönj mindenkinek menj el sportolni halgass valami nem depis zenét vag ykapcsolj be egy vicces podcastat vagy néz valami gamert a youtubon(..) menj el olyan csoportokba ahol ilyenekről beszélnek (tudod mint a drogos csoportok csak ez a depressziósoknak van) olvass könyvet mondom bármit csinálj csak ami eltereli a fantáziád a fájdalomról.

Remélem minden oké lesz ha kell valami tanács bármivel kapcsolatosan kérdezz nyugodtan.