Tönkrement az életem, a családom ezt miért akarja túllicitálni a saját problémáival?
1 hónapon belül derült ki az, hogy nagy eséllyel természetes úton nem lehet gyerekem, hogy kirúgtak az egyetemről, valamint hogy a vőlegényem, akiről azt hittem, hogy életem párja és a gyerekeim apja lesz, megcsalt. Amit én megbocsátottam volna, de mint kiderült, ha választania kell, inkább választja a másik nőt.
Pedig jövőre diplomáztam volna, utána lett volna az esküvőnk. 25-27 éves korunk között szerettük volna az első babánkat.
Volt egy eltervezett, várt életem. Karrierrel, családdal. Most hirtelen egyik sincs, mellé lett egy rakat egészségügyi problémám. Nagyon magam alatt vagyok már 3 hete.
A családom egy része meg ezen úgy próbál “segíteni”, hogy azzal jönnek, nekik mennyivel (volt) rosszabb. Pedig nem a mások előtt szenvedő típus vagyok, szóval még azt sem lehet mondani, hogy unnák ezt… Mert tudom, hogy most én vagyok a legkevésbé szórakoztató személy és hogy ilyenkor senki nem tud okosat szólni. De nagynéném is felhív, hogy ne keseredjek el, neki anno a vőlegénye meghalt, az sokkal rosszabb volt. Anyám is olyanokkal jön, hogy annak örüljek, hogy most lett felbontva az eljegyzés és nem 10 év múlva válunk el két gyerekkel.
De oda az eddigi boldog, rendezett életem és itt vagyok hirtelen 22 évesen, konkrétan kilátás, tervek nélkül. Szeretném kicsit "meggyászolni" azt, amit elképzeltem/elképzeltünk magunknak és lehet, hogy önzőség, de pont nem érdekel, hogy XY-nak milyen problémája volt, ami ennél rosszabb volt.
Igen, tudom, hogy egy haláleset sokkal szörnyűbb, de most én is azt érzem, hogy egy részem meghalt.
Na gondoltam. PCO, IR mellett lehet gyereked. Kövesd az orvosok utasításait, tök jó, hogy ilyen korán kiderült. Ha nincs rajtad túlsúly én lelki irányba is elmennék ezekkel.
Az egyetemre vissza felvételizhetsz, elfogadtatod a krediteket és kész. Már ha ezt akarod csinálni. Ha csak elakarod végezni, hogy legyen diplomád, de igazából nem érdekel a szak, akkor jó időben vagy egy váltáshoz.
Rossz most neked, gyaszolhatsz persze, de 5 év múlva te is csak mosolyogsz majd ezeken.
Nem az életed ment tönkre, csak a következő pár év alakul másképp az elképzelthez képest.
Szóval vagy olyan, amiről te tehetsz, megakadályozhattad volna, vagy olyan, ami egyelőre semmit nem jelent, mert millió IR-es, PCOS-s nő szül természetes úton.
Lépjünk tovább.
Azért kezdtem el olvasni mert azt hittem vmi real probléma de csak egy 22 éves hisztije.
Az egyetemről te tehetsz, szánalmas és naïvan visszafogadnál egy olyat aki más puncijában járkált jaaa h te szereeted??? Jaaa neeem csak nem akarsz egyedül lenni.
A betegségeid a leírtakhoz meg irrealis..
Lapozzál.
Nézz meg egy tuti gimik részt meg egy maricsuit hajigálj be 3 tábla csokit azt hello
PCOS-val első hónapban terhes lettem természetes úton. Keress egy normális nőgyógyászt, aki endokrinológus is és majd ő segít mit hogy csinálj. Legalább mire babát szeretnél már rendbe lesz ez a része..
Igen, örülj, hogy házasság és gyerekek előtt derült ki, hogy a pasid egy nyomorult, gyáva f.sz. Lehet, hogy most másképp érzed, de egy nap majd hálát adsz, hogy kilépett az életedből. Mindennek oka van.
Az egyetemet meg vagy próbáld meg mégegyszer vagy hagyd a p.csába, mert lehet nem neked való a szak.. Mit tanultál?
Mennyire igénytelen nőszemély lehetsz, ha megbocsájtottad, hogy mást dugott a pasid...!
Ezek után te bekaptad volna a falloszát meg beléd engedted volna, hogy más pcijában járt előtte...? Nincs benned semmilyen nőiesség, semmi tartás, semmi büszkeség...? Gratulálok...😑
Off
"Mennyire igénytelen nőszemély lehetsz, ha megbocsájtottad, hogy mást dugott a pasid...!
Ezek után te bekaptad volna a falloszát meg beléd engedted volna, hogy más pcijában járt előtte...? "
Te csak és kizárólag szűz pasival kezdesz, ugye?
Gyereket is szülhetsz, pasid is lehet. Olyan , aki ennél jobb. Egyetemre is jarhatsz. Csomó tárgyat el tudsz fogadtatás,nkonnyebb kész erre a mumus koncentrálni. Vagy mész másik szakra. Nagy kaland.
Semmi bajod nincs. A halál a tragédia, visszafordirhatatlan, nem ezek
28-as nem nem mindenki szűz pasival kezdi,de elég szánalmas dolog hogy előttem más nő pi náját nyaldossa utána meg engem smárol meg mashol járt a farka azt belém teszi...
Nem én írtam a kommentet én csak reagálok rá.
És ha már velem van akkor ne dugogasson egy akár több nőt mert nem akarok semmi leprát elkapni 👍👍👍
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!