Kinek volt jó kapcsolta az apjával?

20 vagyok, láttam élőben úgy 2x, és beszéltem vele online néhányszor, nem sokat értettem belőle (szereti a piát ő is), amit igen, az is hülyeség volt. Hát persze, nagyon próbálkozik engem megismerni, ez mindig is így volt, hogyne. Majd talán beszélhetünk róla, ha a tízezres gyerektartást fizeti. Ja, hogy azt sem sikerül. Na, az kínos. Aztán most is otthagyott egy nőt, akivel csinált két gyereket, gratulálok, bár megérdemelték egymást, csak a két gyerek nem érdemli ezt. De valahogyan az a család eleve tele van klinikai esetekkel. Ezt a palit is csak azért gyűlölöm, mert anyámtól elvett éveket azzal, ahogy ki akarta sajátítani, érzelmileg kizsigerelni, na hát, még nárcisztikus is, tiszta álomapa. De nem szenvedtem hiányt semmiben, voltak/vannak csodálatos férfialakok az életemben, akik megmutatták, milyennek kell lennie egy ilyen figurának, ennek az embernek meg sok szépet nem tudok kívánni, de ezt kevésbé disztingváltan vele is közöltem. :)

Nagyon sajnálom, hogy ennyi ilyen sztori van, és egyik szomorúbb, mint a másik... Csak abban bízom, hogy akik ilyeneket élnek át, így-vagy úgy túl tudnak lépni rajta, bármilyen nehéz is.

Sokáig csak a kötelező körök voltak

Sok oka volt ennek fő ok anyám kupírozott hasonmása vagyok ők elváltak

Sok idő telt el mire ez a nagy szakadék betömődött és egyre közelebb kerültünk egymáshoz

Nagyon szerettem őt sajnos már nem él!

Nő vagyok, egyetemista, félig még vele élek (félig meg koliban) és a kapcsolatunk pedig többnyire jó.

Az a baj, hogy a feszültségét szereti rajtam levezetni és olyankor képes apró dolgokat hatalmas dobra verni és azzal szekálni. Alapvetően viszont jól elvagyunk egymás mellett.

Nekem apukám rengeteget tanított a világról. Anyám lelkizős típus, vele órákig el lehet beszélgetni, apám nem az. Megis tizenéves koromtól volt egy olyan nagyon kellemetlen érzésem, hogy a vesémbe lát. Később jöttem rá, hogy ennek az az oka, hogy teljesen olyan vagyok, mint ő. Nem tudtam neki újat mutatni.

Kicsi koromtól sokat beszélgettünk a világról. Zárkózott ember, lelki dolgokról nem szívesen beszél, de annál többet tanított politikáról, történelemről, erkölcsről, vallásról, toleranciáról.

20 éves koromban elvetődtem a Hit Gyülibe, és megtetszett. Anyám kiborult, üvöltözött, elhordott mindennek, és hónapikig alig szólt hozzám. Apám mosolygott, és azt mondta, menjek csak. Anyám hisztije abszolút beleillett a gyülis narratívába, apám bölcsessége viszont megakadt a torkukon. Ugyanis amiatt, amit tőle tanultam, nem tudtam befogadni az ottani maszlagot. Nem azért hagytam ott, mert anyám veszekedett, hanem azért, mert az apámtól kapott világképpel (nyitottság, tolerancia, kritikus gondolkodás) nem fért össze.

Hálás vagyok, hogy ilyen apám van.

Apukám nagyon jó ember és még annál is jobb apa volt. A csodás gyerekkorom igen nagy százalékban neki volt köszönhető, imádtam őt, ahogy a 2 bátyám is, neki pedig mi (és persze anyukánk) voltunk az élete. 45 évig voltak házasok, boldogan, szereteben. Sajnos már fél éve nincs velünk. :( Hálás vagyok érte, hogy ilyen apukám volt, és minden egyes percnek örülök, amit vele tölthettem, gyerekként és felnőttként is.

32N

Nekem szar volt. Egyáltalán nem tudott az az apa lenni, akit egy gyerek megérdemelt volna. Szerintem önző és figyelmetlen is volt.

Mióta felnőtt vagyok, már nagyjából civilen elvagyunk, de ez nem szeretet, csak megszokás.