Család és gyerekek miatti "szenvedést" hogy kell érteni?

Nem vitatom a nevelés fontosságát, de nagyon sok példát látok rá, hogy néha ez sem elég. Zsákbamacska, hogy egy aránylag nyugodt, könnyen kezelhető gyereked lesz, vagy problémás. És lehet akkor is problémás, ha te mindent próbálsz jól csinálni.

Egyébként itt jön a képbe a feltétel nélküli szeretet. Szeretned kell a gyereket, akármilyen, és akkor a nehéz időszakokban is meglátod a szépet. Viszont ez egyáltalán nem annyira általános, mint azt sok helyen próbálják beállítani, így ha valaki erre képtelen, akkor bumm, már ott is a probléma, ami nem fog csak úgy megoldódni.

Nem mindenkinek való gyerek. A médiában sokat hisztiznek (főleg a hazaiban), hogy milyen világ ez már, hogy mennyien nem akarnak gyereket...ez régen sem volt másabb, csak akkor a gyerek csak úgy jött, mert ha az ember vigad az ágyban, akkor annak következménye van. De a gyerekhalandóság is nagyobb volt...

Meg hát voltak időszakok (nagyon hosszú, sötét időszakok, amiket a kormány most próbál rekreálni), amikor a nő értékét a gyerekszülés határozta meg. Akkor sokan már csak azért is vállaltak gyereket, mert amúgy a társadalom kinézte őket (még akkor is, ha egyszerűen scak nem lehetett gyereke). Szóval ja, a gyerekvállalás nehézségekkel teli. Szerencsére nem kötelező.

"a nap legnagyobb részében a kortársai "nevelik" meg a net, nem a szülő"

Na meg a tanárok. Mekkora hisztik mentek világszerte karantén alatt szülőktől, amiért a saját gyerekeikkel kellett lenniük.

Szerintem a legfontosabb, amikor az ember szülővé válik, hogy magát ne szorítsa háttérbe teljesen, a saját igényeit tartsa egyformán fontosnak, mint a bébiét. Ne a te károdra szeresd őt, mert az nyomot hagy a kapcsolatodon vele. Nehéz megtartani az arany háromszöget a gyerek, a párkapcsolat és önmagad között, de szerintem nem lehetetlen.

Igazából ez egy kettős dolog, mert igaz, hogy magán szférád nagyon kevés van, néha vágysz rá, de amikor a nagyi vigyáz a gyerekre, heti kétszer, délután és nyugodtan kávézgatsz a pároddal, akkor hiányzik mindkettőtöknek. Amikor visszanézed a kicsi kori képeket, akkor meg a rosszra konkrétan nem is emlékszel.

Nekem ez tulajdonképpen elmúlt, amikor beadtuk bölcsibe. Már minden együtt töltött órának örülök. Mi mindig is jobban élveztük az olyan programokat, amik inkább “családosak”, egyikünk se volt soha túl nagy partiarc, úgyhogy amikor elmegyünk hétvégén sétálni, állatkertbe, aquaparkba, dodgemezni, játszóházba, vidámparkba, ilyesmik az nekünk is élmény, nem csak a gyereknek.

Az sem igaz teljesen, hogy minden gyerekhez óránként kell kelni, csak ha leírod, hogy “hát az én bébim 4 hónapos kora óta átaludta az estét”, akkor minimum megköveznek, pedig vagyunk páran :D Meg mindenre meg lehet nevelni egy idő után. Ha sokat viszed étterembe, akkor megszokja és szépen fog viselkedni. Igaz mire eljutsz odáig, lehet párszor ki kell menni vele, ebéd közepén, mert hisztizik, nem akarsz másokat zavarni. Lehet első pár alkalommal leránt mindent a boltban, de negyedjére nem fogja csinálni. Kitartónak kell lenni és következetesnek, egységes álláspontot közvetíteni a pároddal.

Sokszor én is észreveszem magamon, hogy a rossz dolgokat hamarabb osztom meg másokkal, mint a jót, szerintem ez is része, hogy nem beszélünk a szépségeiről a gyereknevelésnek. Mondjuk nehéz is mert másoknak nem mond sokat, az a büszke érzés, amikor pici törékeny magatehetetlen bébiből, egy kis egyéniség lesz, elér dolgokat a saját életében, hogy ő a legnagyszerűbb neked, hogy ő a szerelmetek gyümölcse. Nyálasan hangzik, de valahogy így érzek vele kapcsolatban. Sokan úgy vannak vele, hogy a gyerek az olyan mint a fing, csak a sajátodét tudod elviselni. Van benne igazság.

A 15-ös válasza nagyon szép és nagyon igaz.

Nekem csak egy háromévesem van. Az együtt töltött idő nagyobb részében olvadozom tőle hogy milyen cuki, imádnivaló, kis okos, kis kedves, kis vicces, kis sunyi rosszaság, illatos a borzas haja, tündéri a vigyori pofija, puha a rámcsimpaszkodó keze, ésatöbbi. Átölel, és azt suttogja, "anya szelet". Persze, hogy "szelet"...Imádom.

Nem tudok tőle megnézni egy filmet vagy nyugodtan leepilálni a lábamat, sem ledögleni kicsit egy agyrohasztó munkanap után. Jön, birizgál, szórakozik, fel-le mászik, sipákol, ezt akar, azt akar. Aranyos, mint egy ugrándozó kismacska. Fáradt vagyok, szeretem.

Időnként pedig rendesen kivágnám az ablakon, mert elviselhetetlen hangon hisztizik valami hülyeségen, vagy a semmin, mert még kis majom, és egy csomó mindent nem fog fel, ez fárasztó tud lenni. Kőegyszerű dolgokat magyarázok neki (pl. hogy hiába akar túró rudit, ha egyszer NINCS), és mintha a falnak beszélnék, nem fogja fel, üvölt, nekem meg felrobban a fejem, de csak azért sem lesz itthon mindig kicseszett túró rudi, a k... életbe. Majd egyszer megtanulja.

Ha viszont olyasmiért szomorú amit megértek, akkor úgy megszakad érte a szívem, ahogy azelőtt semmiért.

Az egyedüllét hosszútávú hiánya tényleg frusztráló, és amikor mégis jut belőle, az felüdülés. De ez ugyanígy lenne akkor is, ha a barátaid vennének körbe 0-24-ben, vagy a pasid lenne napokig hozzádkötözve, tőlük is meg akarnál már szabadulni kicsit. Egyszerűen az embernek elemi igénye, hogy néha magára maradhasson. De a gyerekben is kialakul ez az elemi igény, és néhány évesen már egyre többször elvárja, hogy hagyd békén, mert épp játszik.

Nem pihentető a szülőség, de nem is egy kínzás, nem kell rajta agonizálni. Érzelmileg sokrétű, állóképességet illetően kihívás, de hogy szar lenne, az nem igaz. Én nem vagyok boldogtalan.

Biztos láttál nagy családos filmeket és dokumentumfilmeket, de könyvekben is gyakran feltűnik, hogy a szülő és gyerek kapcsolat nem mindig felhőtlen, mint ahogy egyik emberi kapcsolat sem. Vannak veszekedések és kibékülések, mikor nagyon szereted őket és mikor csak egyedül szeretnél lenni.

Én nem szeretnék gyereket, már csak a saját családi helyzetem miatt sem, de állítólag jobb ha van gyereked mintha nem lenne.

15. és 16. válaszolók nagyon jól leírták, kicsit meg is hatódtam tőle! A korábbiak közül 5. és 10. amivel egy az egyben azonosulni tudok.

Nyitókérdésre:

Nem, nem szenvedés és nem fájdalom. Feladat, néha rendkívül fárasztó feladat, és néha elfogy az ember türelme.

De szeretetben olyan sokat kapsz, hogy semmiért el nem cserélnéd ezt az életet!

Kérdező, ha te nem túlzol és nem általánosítasz, hanem valóban MINDEN családos, gyermekes kollégád, ismerősöd, barátod beszédében megjelenik a családi élet és gyermekek miatti fájdalom és szenvedés - akkor nagyon rossz társaságban mozogsz.

Az én rokonságomban, ismeretségi körömben alapvetően mindenki örül a gyerekeinek, szeretettel beszél róluk.