Bántalmazó szülővel lehet felnőttként jó kapcsolat?

10# ébredj fel. Ezt írod: "az egyik szülője sokat bántalmazott. Itt verésre, pofonokra, hajtépésre ilyesmikre kell gondolni"

ehhez ne hasonlítsd azt a lelkivilágú szülőt, amelyik ráhúz a hároméves seqqére és még a gyerek kamaszkorában is bántja, hogy megtette.

Amit te írsz azoknak nincs lelkük. 20 30 év múlva is neki áll feljebb. Olvass bele ilyen kérdésekbe itt. Akit ilyen anya nevelt föl mintha egy láthatatlan szál kötné őket össze, egy mondatból mind tudja mi ez a borzalom. Itt 9/9 válasz azt írja: ne.

Hasonló helyzetben vagyok. Anyám gyerekkoromban sokat bántott lelkileg és fizikailag is. Pofonok, hajtépés, kiabálás, megalázás, zsarolás stb. Amint betöltöttem a 18-at, elköltöztem. Utána sokkal jobb lett a kapcsolatunk. Ezalatt nem azt kell érteni, hogy elfelejtettem mindent, nem is lett felhőtlen a viszony soha, de jobb lett, mivel már nem volt hatalma fölöttem, nem tudott zsarolni, nem éltem vele, nem kiabált, és felnőttem, elköltöztem, megütni sem merne már soha.

Második éve járok terápiára, a hiedelmekkel ellentétben a pszichológusom nem akarja, hogy bocsássak meg, csak rávezetett, miért volt ilyen velem anyám. Ezt meg is értettem, tiszta ügy, de azt érzem, soha nem lesz köztünk felhőtlen jó viszony, mert túl sok minden történt gyerekkoromban.

Egyébként ő is érzi, mert rettegett tőle, hogy majd terápián kiderül, milyen szar szülő volt, meg soha nem kértem számon, de magától elkezdett magyarázkodni, hogy mi miért volt. Ő is megmagyarázta, hogy velem milyen nehéz volt, milyen nehéz szülőnek lenni és ha majd lesz gyerekem, megtudom. Nos, én egy önálló gyerek voltam, egyedül tanultam, 4-5-ös tanuló voltam, kb. egyedül vittem az egész háztartást, vigyáztam a kistestvéremre és a mai napig erősen gondolkodom, mitől lehetett velem olyan nehéz, de nem sikerült rájönnöm.

Mindenesetre azt mondom a saját tapasztalatomból, hogy lehet jó viszony, de amíg a szülő nem terápiázza ki magát rendesen, addig ez felszínes marad.

Én nem tudom, egy ilyen terápiának milyen eredménnyel kellene zárulni, de nekem a 10-es kommentedből egy még mindig mélyen szomorú, még mindig bízni akaró "kisgyerek" képe jön le. Aki még mindig hisz az igazságban, hogy a rossz belátja bűneit, bocsánatot kér és onnantól minden szép lesz. Bocs, nem rossz a szándékom, csak nagyon sajnálom, hogy ennyi idő megy el az életedből fájó érzésekre.

Én ma, majdnem harmincas gyerekek anyjaként is tisztán emlékszem, hogy ovisként és kisiskolásként is pontosan tudtam, éreztem, hogy ezt nem szabadna, egy szülőnek nem így kellene. Felnőttként pedig ember nem tudja megmagyarázni, hogy aki nem óvója, védelmezője a saját gyerekének, arra magyarázat lehetne bármi a földön. És szülőként is tudod, mit nem teszel meg a gyerekeddel, hisz kiskorod óta beléd van égve, mi a rossz és mi a jó. Nem jó duma az ezt kapta, ezt adja tovább. Ezt kapta, ezt sohasem tenné, így van ez. A többi szándékos bántalmazás amit az elkövető soha be nem ismerne.

Múlik többek között a szülő(k) mentális állapotán is. Pszichopata / szociopata ember sose fog megváltozni, ez az egyik jellemzője. Sem az infantilis. Egyik se tanul sose a saját hibájából.

De az értelmi fogyatékkal élő szülőnél sincs sok esély a változtatásra.

Vagy pl alkoholista. Hallottam már eleget alkeszektől, hogy "sose iszom többet", és évtizedek múlva is ott a pohár a kezükben, mondván: "ez nem alkohlol! ez bor!"

A többinél meg attól függ.

Nem szeretnék ide untató kisregényt írni ezért kb összefoglalom röviden.

Személy szerint az én apám, ütőt vert éveken keresztül és megölt volna minden meleget, meg persze imádta Adolf Hitler-t.

Úgy halt meg hogy észre sem vettük a hiányát.

A Meningitis purulenta 6 hét alatt végzett vele.

Lehet azóta Hitler mellé került. Erre én már nem tudom a választ és nem is érdekel.