Hogy mondjam meg otthon, hogy a lányokat is szeretem? Mi a megfelelő pillanat erre?19l
Már hét éve érzem ezt, és nagyon zavaró, hogy valahányszor lánnyal van valami, titkolózni kell. Viszont a szüleim homofóbok. Azt nem tudom, hogy kiraknának-e ha kiderülne, de szerintem inkább tőlem tudják meg, mint mástól. Csak nagy dilemma, hogy mikor tudják meg. Mert jelenleg csak alakul lannyal, az meg még olyan rövid, hogy nem gondolom, hogy említeni kéne. Ha azt mondom, hogy már volt lánnyal kapcsolatom, nem is egy, akkor szerintem az lesz a reakció, hogy belevittek a "rosszba". Ha meg annál a variációnál, maradunk, amit ők gondolnak, azaz, hogy soha nem volt lánnyal kapcsolatom, és fiúval is csak gyerekszerelem, akkor be lesz tudva annak, hogy nem tudhatom én ezt.
Persze, most mondhatom, hogy nincs közük hozzá, de nem gondolom, hogy reális ez a gondolatmenet. Amíg komolytalan, ismerkedünk, még csak pár hetes kapcsolatról van szó, persze, oké, nem mutatom be, de tegyük fel, hogy egy nő mellett állapodok meg, nővel költözök össze, ami azért elég valószínű, több kapcsolatom volt lánnyal, a lányokat sokkal jobban szeretem. Örökké nem játszhatom a szinglit, örökké nem kivitelezhető normális családi kapcsolatban, hogy nem beszélek erről, nem látogatnak meg, ha külön élek, és stb.
Ráadásul túl sok energia bújkálni, hogy jajj, ide ne menjünk,mert itt lehetnek ismerősök, akik véletlen megemlíthetik otthon.
Nem mondanám el, amíg függök tőlük anyagilag. Ennyi.
Kirakni talán nem fognak, viszont hidd el, ha tényleg gázok, akkor azt kívánnád, bár kidobnának.
"Vajon mennyire reálisak ezek a kérdések? Furcsa hogy minden napra jut egy ilyen,ahol a szülőket lehet homofóbozni"
Magyar viszonylatban reális. Én inkább azt szoktam nézni, hiány idióta jár bu.zizni a homoszexuális kategóriába....
“27-es.Én nem szoktam homofób emberekbe futni.Annál több jóindulatú és megértő emberrel van dolgom.Nem furcsa? Ha olyan sokan vannak,csak kéne ismerjek egy párat.”
Nem a 27-es vagyok, de erre muszáj reagálnom.
Igenis rengeteg homofób ember van Magyarországon. Örülj neki, ha eddig nem találkoztál sokkal. Menj el falura vagy valami Debrecenhez hasonló felvilágosult városba
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!