Hogyan győzzem le a szégyent, amit akkor érzek, amikor magam részére spórolok vagy veszek bármi nem alapvetőt, ahelyett, hogy a távol levő családnak fizetném a számláját?(többi lent)

Helyzet: elköltöztem jó ideje. Miután elköltöztem, egy ideig még tőlem vonták a család egyik számláját. A családról tudni kell, hogy van egy szülő, meg egy kiskorú a családban. A másik szülő már nem él.nemrég döntöttem el, hogy ezt a számlát nem fizetem tovább, mert félre is kell tenni, meg egyáltalán, nőnek az árak, nekem is erről-arról le kell mondani, hogy maradjon pénzem.Emellett, ha kirúgnak létszámcsökkentés miatt, akkor nem akarok utcára kerülni. Netszámla volt egyébként, amit havonta vontak tőlem. És ez 10k környékén volt, mert nemcsak netről volt szó.

Erre a családra nem támaszkodhatok, ameddig velük laktam munkanélküliként, nem egyszer mondta másnak a szülő, hogy a családot el kell tartani (és ezzel rám utalt). Ameddig munkanélküliként velük voltam, addig is én fizettem az összes számlát a fogyó pénzemből. Amiért nem akartam egyből egy gyárba tkrodni, már talán azért is a szülő úgy ment boltba, hogy én ne lássak semmit se belőle. Tehát bevásárolt és rejtette el, hogy én ne is egyek belőle.

Ez a szülő egyébként rokkant fizikailag, tehát az, hogy dolgozni menjen, nem pálya. Ameddig munkanélküliként voltam, addig éreztetve lett velem, hogy "mi a *zart nem mész már végre dolgozni?!". Jelentkeztem állásokra. Ott követtem el a hibát, hogy amint munkanélkülivé váltam, nem tkrodtam egyből egy héten belül gyárba. Évvége fele váltam munkanélkülivé.

Régebben is én fizettem a számlákat, aztán láttam, hogy mégis lenne erre pénze, mert hát több tízezres dolgokat vett, még ha nem is havi szinten. Azzal a kijelentéssel tolta rám a számlák fizetését kb, hogy erre neki nincs pénze.

Többször olyan dolgokat vett, amik 20-30 ezernél többe kerülnek, vagy minimum ennyibe.

Tehát, ilyen környezetből jöttem el.

Már lassan szégyent érzek, amiért magamnak veszek olyan dolgot, ami nem alapvető dolog, mert az van bennem, hogy nekem az elsődlegesnek kell lennie, hogy az ő számlájuk fizetve legyen. Azt se merem elmondani, hogy egyedül lakok albérletben (szinte a legolcsóbb árat kell fizetnem), mert hát lehetnék 2-3 lakótárssal együtt és akkor annyival több maradna.

Ehetnék kevesebbet is, hiszen úgyis fogyni kell, a szülőm meg nem egyszer "ne egyél!!!" tettre buzdított, fogyókúra gyanánt. Pl. ne egyek vacsorára szinte semmit se, nem baj, ha éhes vagyok. Két kicsike retekkel kellett volna beérnem. (Direkt mondtam akkor neki, hogy éhes maradok. Erre jött a válasza, hogy nem baj.) Vagy munka előtt ne ebédeljek, rámfér.(nem irodai munkát végeztem. Betanított munkát, ami akár lehetett állómunka is.) Vagy tartsak vízkurát, mert az is rámfér.

Most, ebben a városban egy fokkal jobb munkát csinálok, mintha gyárban lennék.

Úgy érzem, hogy ha marad bármennyi pénzem is, vagy elköltöm nem alapvető dolgokra, akkor szégyellnem kell magam, mert hát ez a pénz mehetne a család részére. És villog a lámpa a fejemben, hogy: önző, önző! (ezt magamra értve)