Várjatok/vártátok hogy elköltözetek a szüleitektől?

Nagyon vártam, egészen Londonig sikerült költöznöm, ott jártam egyetemre. Így utólag visszagondolva a függetlenség az szuper volt, viszont a saját háztartásodat vezetni az halál, persze lehet hogy ez csak nekem okozott gondot, de saját magmra takarítani, főzni, vásárolni, emellett dolgozni, iskolába járni, hát, nem volt könnyű. Úgy szakadt egyik pillanatról a másikra a napi önfenntartás gondja a nyakamba, hogy addig szinte semmi ilyennel nem kellett foglalkoznom, amíg otthon laktam: a hűtőben mindig volt kaja, tisztaság volt, a ruháim is rendszeresen tisztultak, volt áram, volt internet, volt a zsebemben egy mobiltelefon, minden.

Egyébként egy nagyon érdekes pillanat volt amikor fiatalon mindennek tudatába kerültem: egészen 18 éves koromig ezekben az áruházi éppen milyen akció van reklámújságokban mindig hátra lapoztam és csak a műszaki cikkeket meg talán bútorokat, játékokat, ilyesmiket néztem, az izgalmasabb árukat. Aztán egyszer csak Londonban egy nap azon kaptam magam hogy a paradicsom akciókat olvasgatom nagy érdeklődéssel egy ilyen reklámújságban :D Hát akkor esett le, hogy mennyi minden változott.

Nem véletlenül mondom azóta mindenkinek, hogy a szüleidnél jobb lakótársat ilyen szempontból nem találsz. Hát illetve ha normális szüleid vannak akkor ez igaz, nekem hála istennek azok vannak.

Igen vártam. De nálunk a nagyszülők váratlanul elmentek és üresen maradt a ház. Szóval én meg nem terveztem anno 20 évesen, egy évig nem is lakott senki ott. Aztán akkor voltunk három éve együtt a párommal és oda mentünk lakni. Apa megvette .

Azóta felújított, szigetelt , a kapcsolatom is jobb lett anyával mint előtte volt.

Én nem a rossz viszonyok miatt akartam , persze voltak viták is de nem ez vezérelt,hanem az önálló élet.

Én már 11.-ben vártam hogy elköltözhessek, szeretem a szüleimet, de teljesen más életmódot élünk és egy csomó fölösleges vita volt azon hogy én máshogy csináltam dolgokat mint ahogy ők azt kigondolták.

Így 6 évvel később nagyon örülök hogy egyetemre egy másik városba mentem, mert megadta a szabadságot amire vágytam. Persze azért nagy ugrás mikor magadra kell főzni, mosni, takarítani és bevásárolni és jó néha hazamenni 1-2 napot "pihenni", de én szeretek külön, függetlenül élni és szerintem nagyon fontos hogy megtanuljon az ember a saját lábán megállni.

Én vártam, de úgy hozta az élet hogy nem én hanem ők mentek el

nagy házban élek minden szobában megy a tv hogy ne érezzem magam egyedül :D :D :D

De egyébként tok jo

Középsuli után elég messzire költöztem otthonról egyetem miatt, egy kollégiumba. Tehát viszonylag fiatalon elkerültem a szülőktől, nem igazán gondolkodtam akkor még azon, hogy el kéne költözni a szülőktől, csak az egyetem miatt "muszáj" volt így lennie.

Egyetem közben dolgozni kezdtem, tehát amikor végeztem az egyetemen és megszűnt a kolim, akkor egyértelmű volt, hogy albérlet után kell néznem, hiszen a munkám ide kötött. Szóval az a nagy helyzet, hogy igazán olyan pillanat sosem volt az életemben, hogy "na én most felkerekedek és elköltözök", egyszerűen belesimult a hétköznapokba az egész folyamat.