Barátnőm még 25 évesen is magyon ragaszkodik a szüleihez, ez normális? 27/F

A párom is sokszor van hogy uralkodni akar rajtam, mint te a barátnődön. Na hát én ezt nem hagyom neki. Sokszor volt hogy neki valami nem tetszett, elmentem a szüleimmel, kész. Vagy ha ő mást akar, én nem, akkor vagy elmegyek vele, vagy menjen el valakivel. Volt olyam is hogy megbeszéltük már 2 hete hogy elmegyünk egy koncertre ami nekem fontos lett volna, először láttam a kedvenc előadómat, erre mit csinált? Hiába beszéltünk az eseményről a tárgyhéten, elment az anyjáékkal tűzijátékot nézni az utolsó pillanatban, anya jött el velem és nagyon jól éreztük magunkat.

Rajtam ne uralkodjon senki, én sem uralkodok senkin. Van hogy zavarta hogy miért hív a saját anyám minden nap. Mondtam neki hogy engem nem zavar, ha szívesen beszélek vele ne szabja meg hogy mit lássak jónak. Őt az anyja nem keresi csak ritkán, erről tehetek? Nem, nem is érdekel hányszor beszélnek. Sőt, ne is akarjon elmarni a családomtól, mert nem fog sikerülni neki, rendezze a sajátját úgy ahogy akarja.

Szerintem neki az fáj hogy mi otthon más kapcsolatban vagyunk, mint ő a saját családjával, nincsenek szoros kapcsolatban, erről szintúgy nem én tehetek. Nincsenek a szüleim ránk akaszkodva, tehát nem tudom mi a baja, csak erre tudok gondolni. Ha évekig kell hallgatnom a hülyeségét lehet meggondolom hogy elhagyom. Van már egy gyerekünk is.

Persze az nem zavarta amikor kölcsönpénz kellett nem is egyszer, és én segítettem rajta az én szüleim által adott pénzen. Na azóta sem adok neki egy fityinget sem mert nagyon megsértett úgy az egész viselkedésével.

Na végre, egy férfi, aki nem, hogy feltűnik neki, de kimondja, hogy olyan barátnőt akar, aki ki tud bújni a szülei pichájából! Köszönöm! Ráadásul gyakorin. Na, ilyen is ritka...

Kérdező, én ultimátumot adnék, hogy vagy záros határon belül elkezd pszichésen leválni, vagy nyugodtan tutujgassa az anyjáékat halálukig. Lehet, nyersen hangzik, de aki ennyire nem akar leválni, annak minek párkapcsolat...

Az első komoly kapcsolatom nem tudom, hogy ez tette-e tönkre - nem értettük egymást más téren, így el se jutottunk idáig.

A másodikat már szinte biztosan - 8,5 év után rá kellett, hogy döbbenjek - miután ő is kimondta végre - hogy nála bizony hierarchia van, és a születési család az első. Míg én a saját kapcsolatunkat egy külön minőségként, kicsit mindenen kívül is fölül álló csodának értelmeztem az utolsó pillanatig, addig ő besorakoztatott engem anyu alá. Ahhoz képest, hogy onnan indultunk, ő is "el akar szakadni" (és hasonló rébuszok, amiket alig értettem, kora huszonéves fejjel) eljutottunk idáig. Őszintén szólva, nem tudom, lehetett volna-e másképp. Ha jobban odafigyelek erre, valamivel vonzóbbá teszem, hogy inkább HOZZÁM csatlakozzon: talán. A lelkiismeretem tisztább lenne, az biztos. Így örökre velem marad az, hogy jó ideig homokba dugtam a fejem, aztán hagytam a kapcsolatot és végülis őt is, egy romboló család martalékául. Nagyon nagy kérdések ezek, az egymásért való felelősségvállalásról és annak határairól. Figyelem, odafigyelés, nincs jobb válaszom.

Az a vicc, hogy most is hasonló helyzetben vagyok, most is teljesen más a családjainkhoz való viszony (ez immár a 3. komoly kapcsolatom), súlyosbítja körülmény, hogy teljesen más kultúrkör és teljesen más a felállás családon belül is (az én szüleim elváltak - kiskoromban megtanultam tőlük külön-külön és együtt is elszakadni), enyhítő hogy egy tragédia utáni sokkon vannak túl. Még nem tudom, melyik fogja elbillenteni az ingát és merre. Figyelem, odafigyelés, ennyit tudok most.

Az is biztos, hogy fontos ismerkedési szempont: milyen viszonyban vagy a szüleiddel? Ők egymással? Te a másikéival? És az ő viszonyaikhoz hogyan viszonyulsz? A válaszok pedig nem jól-rosszul, hanem egy-egy külön kis sztori. Ami, minél jobban hasonlít a sajátunkra, annál befogadhatóbb és könnyebb.

35: és az hol nő, aki nem akar kiszakadni az anyja seggéből? Én nőttem fel nárcisztikus anya mellett és pont azt akarta volna elérni, amit a kérdező barátnőjének nevezett kislánynál sikerült, csak mondom... Szóval én bőven tudom, miről beszélek.

Egyébként írta is valaki, hogy érdekes mód egy lánynál tök normális, ha semmi igénye leválni pszichésen, még minimálisan sem, de ha egy pasinál van ugyanez, akkor el van hordva mindennek. Nos, szerintem egyik nemnél sem egészséges úgy a szülők seggében lenni, ahogy a kérdező csajának és pasiban az ilyeneket messziről kerülöm...