Anya túlment minden határon?
Igazából sosem volt felhőtlen a viszonyom az anyámmal, rendkívül akaratos és önző személy. Ma reggel felhívtam, és mondtam neki, hogy nem szeretnék már a mostani munkahelyemen dolgozni, mert borzasztóan ideg,-és lélekölő hely. Naívan azt hittem, hogy majd meg fog érteni, de ehelyett a fejemhez vágta, hogy nekem soha semmi nem jó, mindenben csak a rosszat keresem, hogy 31 évesen nem tettem le semmit az asztalra (4 diplomám van, külön élek), mivel nem szültem még és párom sincs (szakítottam vele a nyáron és azóta nem ismerkedtem senkivel). Azzal pedálozott, hogy néhány ismerőse még alkesszal is összeáll, csak hogy legyen valakije. Én ennél többre tartom magam, nem a kocsmából akarom összeszedni a páromat minden este.
Ami a legjobban bántott, az az, hogy szerinte két gyereke van, a nővérem és az unokája, engem nem tekint a gyerekének, mivel nincs gyerekem. Ezek után sajnos rácsaptam a telefont, mert már rossz volt hallgatni. Szerintetek túlreagáltam a helyzetet?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Mondjuk ott elvesztettem a fonalat, hogy ha nem jó anyuddal q viszony, miért kellett ezzel az információval felhívni....
De mondjuk ez után q beszélgetés után én nem létezőnek tekintenem az életem hátra lévő részében
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem reagáltad túl.
Ezek után ha bármit szeretne tőlem, vagy csak egyszerűen felhívna, emlékeztetném hogy neki csak két gyereke van, és egyik sem én vagyok, szóval jobb ha ezt most befejezzük, és letenném.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Nem reagáltad túl, de nem is ment túl minden határon!
A határok addig tartanak, ameddig te engeded, és ez lehet a csillagos ég is. Nem hiszem, hogy anyád eddig jófej lett volna, megírtad, hogy a viszonyotok nem felhőtlen, sőt.. Nem értem, hogy mit vársz tőle, nem fog megváltozni.
Felejtsd el, könnyebb lesz az életed!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!