Megvennél édesapádtól vagy költenél egy ilyen házra, ha az álláspontja a következő?
Apám úgy döntött nem költ a szülei házára(amiben jelenleg is élünk), így a kétezres években építkeztek, a szomszéd településen.
Akkoriban csak kétszintes házakat engedtek oda építeni. Amire nem volt keretünk, így hitelt is felvették. (szerencsére már kifizették)
A ház állapota, tégla építésű, szigetelt lakás, víz-szenyvíz és villany bekötve. De az alsó szinten nincs kész csak két szoba, további burkolás, fűtés rendszer kiépítés szükséges, hogy lakható legyen.
Felső szinthez nincs hozzá nyúlva.
Apám szavaiból ítélve, ő mindig is azt szerette volna, ha első szülötté a ház. De a Tesóm már 14 éve elköltözött messze tőlünk, panel lakás vett magának amit még 20 évig törleszt.
Mondtam Tesómnak, ha igényt tart a házra akkor hajrá, adja el a sajátját költözzön be, egy forint se kell belőle nekem. Tesóm nem nagyon hajlik az ötletre, eléggé kétbalkezes semmihez sem ért.
És a fizetések is kicsit kevesebbek.
Én úgy voltam vele, hogy közel szeretnék lakni az szüleimhez, mert itt tudok róluk gondoskodni. És itt érzem jól magam.
És felvetült a kérdés, hogy megveszem édesapámtól a házat a későbbiekben és a két tesómat rendezi belőle.
Nem mondtam neki, de már úgy gondolom, jobb ha nem teszem abba a házba a lábam, mert mindig neheztelne rám, hogy az nem nekem lett építve.
Sok a veszekedés itthon, mindig is ment. Egy évet külön éltem tőlük messze a városban a panelban, jó volt de hiányzott a kert az állatok, a barkácsolás.
Szinte egyedül gondoskodok jelenleg is róluk a másik tesóm csak hetente van itthon, de akkor se csinál semmit csak fekszik+telefonozik.
Jövőre már jócskán fog pénzem jönni a fuvarozásból és akkor majd idővel lesz pénzem házra.
Miért pont azt a házat akarod megvenni??? Nincs is kész, ráadásul a fejedhez vágják, hogy nem is neked szánták. Még ingyen se kéne az ilyen.
Ha annyira vágysz kertes házra, azt máshogy is megoldhatod, nem muszáj pont ezt az évek óta félkész, pusztuló házat megvenned. Tuti sok mindent újra kell csinálni, ha lakatlanul áll hosszú évek óta.
Kicsit fura hogy egy befejezetlen(így a leírtak alapján kb lakhatatlan) házra lakhatásit adtak, bár mondjuk kitudja a pénz sok mindent megold.
Amúgy ha megvan a lakhatási, onnantól neked kell tudni van pénzed rá vagy sem, esetleg szeretnéd a házat vagy sem. Meg hát szakemberrel át kell nézni, egyáltalán belehet e fejezni, meg árajánlatot kérni rá.
Én mondjuk az egészet nem értem!
Azt írod, hogy ebben a kérdéses házban laksz:
"Apám úgy döntött nem költ a szülei házára(amiben jelenleg is élünk)"
Akkor most lakható, vagy lakhatatlan?
Ha benne laksz és a szülőkről te fogsz gondoskodni, akkor mi a gond?
Nem kell megvásárolnod, köttök egy örökösödési szerződést a házra és tiéd az egész ház a szüleid halála után.
Vagy:
Mivel azt írod, hogy szereted a házat - és benne is laksz - akkor félreteszed ezt a hülyeséget, hogy eredetileg, 100 éve kinek szánták és kifizeted a ház felét apádnak vagy a testvérednek, attól függően, hogy apád hogy akarja. De ezzel az egész a nevedre kerül.
#16
Hát, ha csak úgy nem, mert eléggé zagyva. Ettől függetlenül a válaszom többi részét fenntartom.
(15 voltam)
"Mondtam Tesómnak, ha igényt tart a házra akkor hajrá, adja el a sajátját költözzön be, egy forint se kell belőle nekem"
Na ja, még jó hogy egy fillér se kell neked az apád házából, amihez amúgy semmi közöd nincs és nem is értem, hogy jut eszedbe ajánlgatni a testvérednek
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!