Miért ilyen szemetek a szüleim?
Van egy öcsém ő 16 èves, és szakmát tanul. Elég jó jegyei vannak , 4-es tanuló. Én 22 éves vagyok, esti érettségire járom. 5-ös vagyok, az összes tantárgyból. Egyetlen négyesem van, programozásból. A testvérem ma kapott egy 4-est matekból. A szüleim agyon dicsérték érte. Én csak 5-öst kaptam eddig matematikából és lényegesen nehezebb matematikai számítások vannak. Emeltezni szeretnék matematikából. A szüleim szerint a tesómnak kellene érettségire járnia, nem nekem. Mert 22 évesen hülye, vagyok, hogy csak most megyek érettségizni. Plusz az esti suli mellett dolgozom. Mindig mindenért őt dicsérik. Kifizetik neki a jogosítványát. Nekem egyedül kellett állnom. Dolgozom 18 éves korom óta, és magamat tartom fent. Mondtam is nekik, hogy egész eddig dolgoztam, és most tehettem meg anyagilag, hogy álljam az esti sulit. Erre meg csak legyintenek, hogy azért hagytam ott a sulit anno mert buta voltam hozzá. Bezzeg az öcsém… Az igazság viszont az, hogy mindig bántottak az osztálytársak, mert szegények voltunk és nem volt pénzem “ divatos” ruhákra, meg okostelefonokra. Anyámék meg nem engedték, hogy másik iskolába menjek. Inkább kiírattak ahogy betöltöttem a 16-ot. Miért ilyen rosszindulatúak? Inkább örülnének, hogy el akarok valamit érni.
Mondtam, hogy egyetemre mennék, de kinevettek. Szerintük sose lesz belőlem semmi..:/
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Hagyjátok már ezt a “nárcisztikus” hülyeséget!
A nagyobbik gyerek későn érő, végre befutott, mindent a maga erejéből ér el, ambíciozus.
A kisebbik átlagosan értelmes, mindent a feneke alá tolnak, jó eredményei vannak.
A nagyobbik fogja többre vinni!
Ne törődj semmivel, Kérdező!
Ne hagyd magad lenyomni, elkedvetleníteni!
Tanulj, dolgozz, menj egyetemre! Ott a kedvezményes diákhitel is, munkád van, 25 éves korodig adómentes vagy.
Azt akarják, hogy ne tanulj, dolgozz, add haza a fizetésed.
Beinteni, olcsó albérlet, és irány a céljaid felé!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nárci/mérgező itt már szállóige kategória, bárkire rámondják.
Amúgy meg 18at betöltöd és saját életet kezdesz, először pénz gyüjtés, aztán költözés.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!