Milyen apátok volt?

A szavazásnál leírtak közül egyik sem igaz az én apámra és a mi kapcsolatunkra.

Szeretem, de közel nem olyan szoros és közeli a kapcsolatom vele, mint anyukámmal. Elváltak a szüleim, anyukámmal laktam és kiskoromban is anyás voltam, mindig anyukámat hiányoltam, ha apukámat nem láttam hosszabb ideig, ő akkor sem kifejezetten hiányzott, nem sírtam miatta meg ilyenek.

Tudom, hogy ő is szeret és támogat engem, jót akar nekem, de nem mondanám a legjobb apának, sőt.

Iszonyúan spórolós, annak ellenére, hogy keres eleget és abban igaza van, hogy nem kell szórni a pénzt, de amit ő csinál(t), az már túlzás, szinte mindig mindenemet anyukám fizette és ahogy elnézem, szerinte ez így rendben is van. És akkor még akart volna 2 gyereket, anyukám azóta is hálás magának, hogy nem vállalta be...

Most már egyedül lakom. Szoktam apámékkal is találkozni, közös programokat szervezünk, átmegyek hozzájuk, de arra nem vágyom, hogy napokat velük töltsek. A fontos, nagyobb dolgokról ő is tud, ha valami érdekes vagy nagy dolog történik, elmondom neki, de nem mesélek neki el mindent részletesen.

Alapvetően jó ember és jó apa, de a kezeletlen szorongásával és depressziójával belém is élethosszig tartó szorongást nevelt, emiatt soha nem volt közeli kapcsolatunk.

Egyrészt a halmozódó, főleg a munkahelye miatti szorongását sokszor otthon, rajtunk vezette le, velünk kötekedett, amit nehezen viseltem tekintve, hogy mindig tudtam, hogy semmi rosszat nem tettem. Apró, piszlicsáré f#szságok miatt voltak/vannak dühkitörései, egész életemben görcsben volt a gyomrom, ha a közelemben volt és a mai napig kikészülök, ha valaki emelt hangon szól hozzám.

Másrészt csak végletekben képes gondolkodni és ezt valamiféle motivációnak szánta, de csak azt érte el vele, hogy örökké egy rakás sz#rnak fogom tartani magam, ha épp nem én vagyok a legjobb valamiben. Ez gyerekkoromban abban nyilvánult meg, hogy ha mondjuk nem hibátlan ötös lett a dolgozatom, akkor már szerinte esélyem sem volt, hogy felvegyenek gimibe, egyetemre. Ha tudomást szerzett arról, hogy volt valami tanulmányi verseny, amin nem vettem részt, mert nem érdekelt, akkor szerinte már csak arra volt esélyem, hogy a testemből éljek. A két lehetséges opció karrier tekintetében szerinte az orvosjogász professzor és a híd alatt heroint szúró csövesprosti volt. Azért jól esett volna, ha a "sima" (értsd: nem világelső) eredményeimért néha megdicsért volna tekintve, hogy az eddigi 24 évem nagy részét a tanulásnak szenteltem.

Viszont ettől eltekintve egy okos, értelmes, szorgalmas, segítőkész, jófej, tisztességes ember, ha lecseng egy dühkitörése, akkor általában átlátja a dolgokat, megért másokat, bocsánatot kér. Viszont ennyi év után nem tudom csak úgy elfelejteni, amivel eddig megbántott és úgy tekinteni rá, mintha meg sem történt volna az egész.

Alkoholista volt, 2004-ben halt meg. Rossz volt mellette,de nem tudom, hol van az igazság.

Anyám akarta a kistesót, ő meg szerintem nem. Most, hogy nekem is van gyerekem, kezdem sejteni miért. Nagyon jó érzés, mikor megölel, de az első 2-3 év katasztrófa. A párommal egyetértünk abban, hogy nem lesz kistesó. Egyszerűen annyira megváltozik az élet, hogy el se hiszitek.

Mielőtt felháborodnatok: őt szeretjük, gondozzuk, egyet mindenképp akartunk, de még egyszer nem szeretnénk ugyaezt végigcsinálni.