Melyik volt életetek legcikibb helyzete/élménye amelyet a szüleiteknek köszönhettek?

Azt velem is eljátszotta, hogy odahívta az eladót, amikor elhúzta a próbafülke függönyét. Nem is értem, hogy gondolta.

Én is kaptam nyilvánosan az utcán, de nem pofont hanem konkrétan verést. Mondjuk ez szerintem rám nézve volt inkább ciki.

Amikor általános suliba jártam, úgy kb 6-7 osztályba, akkor mindig benőtt a lábamon a köröm és sokat szenvedtem miatta. Mindig műteni kellett, de előtte hetekig kötözésre kellett járni, hogy ne legyen begyulladva.

Egy ilyen alkalommal Anyám is jött velem, de akkor már a kórházba kellett mennem, hogy megnézzék, hogy lehet-e műteni. Akkor a doki mondta, hogy nem, mert még gyulladt. Na akkor Anyám akkora jelenetet csinált, hogy az összes doki becsődült a szobába. Mondta Anyám, hogy vagy műtenek vagy összehív valamilyen "bizottságot"! Nekem ez ciki volt, mert Anyám nem orvos, de mindig mindent jobban tud.

Tovább: állandóan szedte ki a cuccokat az utcai nagy konténerből, hogy a kóbor kutyáknak készítsen fekvőhelyet. Ezzel a céllal amúgy nem volt gondom, mert én is mindig segítettem rajtuk, de az már ciki volt amikor barátok elkezdték kérdezni tőlünk, hogy miért kutászkodik Anyánk a szemetesben mint egy kukás...

Más: Sajnos mindent gyűjt - a mai napig is, és nálunk ez miatt mindig felfordulás volt. Szó szerint alig lehetett lépni a sokk cucctól. Szinte soha senki nem jöhetett hozzánk, mert egyszerűen szégyelltem a körülményeket. Óriási kupit képzeljetek el és ugye a sok cucctól nem is lehetett normálisan takarítani, rendet tartani.

Anyám viszont nem zavartatta magát és volt, hogy arra járt az egyik tanárom és behívta kávéra!

Több ilyen dolga volt. Nem szégyellte senki előtt. Tárva nyitva volt az ablak és a fél utca láthatta, hogy mi van nálunk. Ez van a mai napig. Ritkán járok haza és már elköltöztem.