Szeretném otthagyni az egyetemet? Hogy tálaljam otthon?

Nekem a szüleim nem engedték, hogy azt a szakot válasszam, ami mindig érdekelt. Nekik a jog, a mérnöki, az orvosi a "valamire való" szakma és ha majd lesz egy normális diplomám, amihez nyúlhatok, utána mehetek önmegvalósítani.

6 éve járom a jogot, jelenleg harmadéves vagyok 25 éves létemre. Még két év legjobb esetben is, mire diplomát szerzek (ha addig nem csúszok megint és az összes zv-m sikerül elsőre).

Utána elhelyezkedhetek maximum a diplomás minimálbérért, de van ismerősöm, aki úgy bojtárkodott egy évet, hogy nem kapott egy forint fizetést se, közölte a főnöke, hogy örüljön, hogy a kamarához bejelenti, más ilyen 200 ezer körül kap. De sokan elhelyezkedni sem tudtak, és vagy elkezdtek egy másik szakot, vagy megcsinálnak még egy szakjogász képzést, hátha azzal könnyebben találnak munkát. És ezek az úgymond jó tanulók, akik nem csúsztak, cum laudéval végeztek minimum.

Én azt érzem, hogy elfogyott az a kevés motivációm is, ami az elején volt... Nincs kedvem tanulni, nincs kedvem az órákhoz, beadandókhoz. Régen még volt bennem egyfajta kötelességtudat, meg bűntudat, ha nem az iskolával foglalkoztam, de már ez is eltűnt.

Ráadásul tényleg megijeszt az, hogy 27 évesen ott leszek pályakezdőként és még utána is vár rám a szakvizsga, ha valamit szeretnék kezdeni magammal később...

A szüleim azért erőltették ezt a vonalat, mert nagybátyám jogász, ügyvédi irodája van és hogy ő mennyire jól él, mehetek majd hozzá, később is segítene ügyfeleket szerezni... De ő is mondta, hogy amíg ügyvédbojtár leszek nála, a legjobb esetben is a diplomás minimálbért tudja adni. Ráadásul vidéken élnek, 240 km-re Pesttől, a határ mellett. És nem az osztrák határra gondolok sajnos...

Én Budapestről nem szeretnék hazaköltözni, mert az egy halott kisváros. Nincs semmilyen társasági élet, nincs lehetőség szórakozásra, tanulásra, pihenésre, semmire. Ráadásul messze is van mindentől, kb a semmi közepe. Az is megijeszt, hogy az anyám azzal jön, hogy ott az itteni lakásom árából kacsalábon forgó palotát lehet építtetni, majd meglátom. De ez azt jelenti, hogyha a lakásomat eladjuk, akkor nekem otthon vissza kell költözni a régi gyerekszobámba ÉVEKRE.

Hozzászoktam a szabadsághoz, hogy senkihez nem kell alkalmazkodjak, hogy azt csinálok itthon, amit szeretnék. Ha otthon vagyok a szüleimnél, az anyám minden percemről tudni akar. Ha bemegyek a fürdőszobába, akkor minek mentem be, ha a konyhában vagyok, minek vagyok ott, ha megyek valahová, hová megyek, kivel megyek, ne menjek, ne zavarjak ott, maradjak otthon, miért 'csavargok'... Ez is megijeszt nagyon.

Ráadásul a nagybátyám azért sikeres, mert egy cápa. Ha megjelenik valahol, mindenki rá figyel, bármilyen társaságban ő van a középpontban, még ha nincs igaza, akkor is elhiteti veled, hogy te vagy a hülye. Én meg nem ilyen vagyok, kb az a "megbújok a sarokban, itt sem vagyok" típus vagyok ismeretlen helyzetekben. El nem tudom képzelni, hogy én egy tárgyaláson leálljak a másik féllel vitázni, vagy hogy magabiztosan adjam elő magam idegenek előtt. Az okiratszerkesztések, beadványok írása megy, szeretem is, de ez ugye nem csak ennyiből áll...

Nem szeretném ezt erőltetni tovább, úgy érzem, jót tenne, ha kicsit kiszakadnék ebből és akár azt is el tudom képzelni, hogy nem jelentkeznék rögtön máshová, hanem dolgoznék 1-2 évet. Gimiben arra a szakra mentem, amit a szüleim akartak, egyetemet is hasonlóan választottam. Sosem volt meg a saját akaratom és nagyon régen volt sikerélményem... Rossz belegondolni, hogy mennyi pénz lett kidobva emiatt az ablakon és hogy 6 évet lényegében elvesztegettem az életemből, de még mindig úgy gondolom, hogy inkább most, minthogy húzzam ezt 4-5 évig tovább.