Kik vannak többen: akik normális családban nőttek fel, vagy akik problémás családban?

Szerintem valahol az ember nem is erre az "örök együttlétre" meg "család modellre" van felépítve.

Legalábbis azt látom, hogy a házasságok nagy része válással végződik. És még valahol ez a jobbik eset, mert attól még lehetnek jó szülők.

Illetve azt sem könnyű mi is a problémás. A főnököm igazi "nagy kutya" több céggel, annyi vagyonnal aminek kis részével egész életre boldog lennék. Mégis a gyerekein azt látod, hogy bár anyagilag rendben vannak, mégis ott van rajtuk a nyomás, hogy kövessék a szülő példáját. Aki tipikus 100 ezerből 1 és nem lehet vele "versenyezni".

Nekem anyám grandiózus nárcisztikus, vagyis kifele megfelelés 0-24-ben, társaságban ritka mód humoros és elbűvölő, privátban egy elviselhetetlen, tomboló ribanx. Na meg gyerekkorom óta gyűlöl, amiért nem olyan lettem, amilyennek ő elképzelt. Világ életemben azt hallgattam, hogy milyen hálátlan vagyok, bezzeg ők évekig rohangáltak dokiról dokira, hogy meglegyek és cserébe van pofám nem,hogy pucu nélkül születni, de saját gondolatokkal rendelkezni. A pucus dolgot azért mondom, mert nő vagyok, mégis fiút akart volna nevelni belőlem, olyan viselkedést várt el, egy idő után nem engedte a hajamat sem megnöveszteni 3 centiig, amíg 13 évesen fel nem lázadtam. Akiket 22-23 éves koromig haza hoztam pasasok, java részüket elmarta előlem. Apám meg akkor is anyámat védte, amikor gyerek voltam és emiatt mindig neheztelni is fogok rá.

Persze, sajnos így is van, aki ennél sokkal szarabb körülmények között nő fel.

Én úgy gondolom a második eset a gyakoribb.

Nekem is a szüleim, már másfél éves koromban elváltak, bár azóta mindkettőjüknek van új kapcsolata, csak ez nekem annyira nem kedvez.

Mindkét családban lettek testvéreim, de én nem számítok velük "egyenlőnek" és a mostoha szülőkkel sem "felhőtlen" a kapcsolatom...