Hogy dolgoztátok fel, hogy nem szeretnek titeket a szüleitek, nincs anyátok-apátok?

Egyetértek ezt nem lehet feldolgozni.

En is ismerem ezt a helyzetet, mindig nagyon fájt.

Jártam pszichológushoz, mindenféle önismereti csoportokba és végül megértettem, hogy a szüleim azt adták, amit tudtak. Abban az élethelyzetükben ennyire voltak képesek és ezt nem tudatosan csinálták velem, hanem a hozott mintáik alapján. (anyám egyszer ki is mondta, hogy mit akarok én tőle, mikor ő se kapott soha semmit az anyjától)

Néha nekem is eszembe jut, hogy milyen gyökértelen az életem, hogy mennyi évig tartott, míg úgy gondoltam, hogy egyedül vagyok a világban. Sőt még most is előjön ez az érzés- nem igazán bízom senkiben és folyamatosan azt érzem, hogy nekem mindent egyedül kell tudni megoldani, nem igazán tudok segítséget kérni senkitől. De igyekszem fejlődni és a gyerekeimnek abszolút más példát állítani.

Én is tudom szeretni a gyerekeimet szerencsére.

Lehet nem pont jó az adtak amit tudtak kifejezés, de igenis el kell fogadnom, hogy ők olyanok amilyenek. Nem tudatosan csinálták azt amit, hanem egyszerűen így lettek szocializálva és ez ellen soha meg sem próbáltak tenni, mert nekik ez így volt jó. Én le tudtam tenni ezeket a családi mintákat és egészen más értékeket adtam át a gyerekeimnek, de ehhez sok év tapasztalás és önmegismerés kellett, mire saját magamat is el tudtam fogadni és meg tudtam érteni a miérteket. Az, hogy a szüleim miért úgy viselkedtek és miért nem szerettek, miért nem akartak már sosem fog kiderülni, mivel évek óta egyikről se tudok semmit és ha tudnék is, akkor sem valószínű, hogy elmondanák, hiszen számukra ez így volt természetes. Csak azt tudom, hogy túl vagyok rajtuk, már nincs bennem egy űr miattuk és a gyerekkorom miatt, elfogadtam a helyzetemet és igyekszem a maximumot kihozni magamból.