Tudnád úgy szeretni az anyádat, hogy nem törődik sem apád emlékével, sem a te fájdalmaddal?

#22

"Az új gyerekét pedig már most utálom, sosem fogom testvéremként elfogadni."

A te dolgod, döntésed, hogy hogyan mérgezed az életed, hiszen mindenki a saját életének a kovácsa.

Ha egyáltalán bűnbakot keresünk ebben a történetben, akkor a még meg sem született, ártatlan picike a legkevésbé hibás bármiben is!

Neked meg Kislány, erősen ajánlott egy pszichológus!

#24

Akkor még rosszabb! Az elhunyt apád nevében, féltékenységből gyűlölködsz!

Fölösleges belekeverni a kérdező szülei közti korkülönbséget, és találgatni a házasságkötésük körülményeiről. A tény az, hogy a kislány anyja pár hónappal a férje halála után már összeállt valakivel, egy év sem telt el és férjhez ment, gyereke lesz. Ne csodálkozzunk, hogy a kislány ezt nem tudja megemészteni. Hagyjuk az álszent dumát, hogy örüljön az anyja boldogságának meg a "kistesónak". Blabla. A helyében egyikünk sem örülne. Kérdező, megértem a fájdalmadat és a csalódásodat. Sajnos, mivel kiskorú vagy, kénytelen vagy együtt élni velük. Próbáld meg, amennyire ezt családon belül csak lehet, kerülni őket, és a kapcsolattartásban csak a legszükségesebbre szorítkozni. Ápold apukád emlékét, és készülj arra az időre, amikor nagykorú leszel. Ne temetkezz el a bánatban, az nem segít, apukád sem kívánná ezt tőled. Fiatal vagy, tervezd a jövődet.

N