Próbálom megérteni ezt az "ő akkor is az anyád" felfogást, de nem megy, aki ezt vallja, segítene nekem? (hosszú lesz)

Aki szintén ezt vallja, hogy bármennyire rossz anya, akkor is "felnevelt" azt kérem szépen minden rosszindulat nélkül, magyarázza el nekem, hogy miért gondolja ezt így.

Egy kis háttér sztori: alkoholista az anyám, baleset gyerek vagyok, egy átmulatott éjszaka nem kívánt eredménye. Kiskoromban minden napos verés, lelki terror. Volt amikor okkal (nem tudtam mi volt az oviban az aznapi ebéd neve... tényleg...), volt amikor csak rajtam vezette le a dühét. Ahogy nőttem, ezek a verések elmaradtak, mivel már el tudtam kapni a kezét, amikor pofozni akart. Egyszer se ütöttem vissza, pedig az ahogy szidalmazott, amiket a fejemhez vágott, amilyen csúnyán beszélt velem, és nem egyszer a halálom kivánta, pedig én voltam az egyetlen ember aki törődött vele... Engem okolt a rossz élete miatt, a párválasztási kudarcai miatt... Minden miatt. Aztán idegileg egyszer elkattant valami, amikor hajnali 3-ig megállás nélkül ugyanígy szidott, hulla részegen ordibált szebbnél-szebb szitkokat nekem. Megütöttem. Egy füzettel a fejére vágtam. Nem fájt neki, inkább meglepődött azon, hogy ellene fordultam. Szarabbul jártam, meg a hajamnál fogva rángatott végig az előszobán, perceken át ököllel ütötte a fejem, ami mondjuk nem fájt, mert kivédtem a nagyját. De aztán a kisállatom is képbe került. Földhöz vágta. Én meg válaszul belerúgrtam egyet, de olyan bénán sikerült, hogy eltört a lábujjam.

Lényegében ez volt az első alkalom mikor kiálltam magamért. Innentről kezdve kezdtem megutálni. Én nem tartottam magam rossz gyereknek, képes voltam érte az agresszív párja elé beállni amikor meg akarta ütni, elzavartam onnan, mert sírva könyörgött nekem, hogy segítsek neki. Utána megkaptam, hogy ne szóljak bele az életébe, minden kapcsolatát tönkre tettem. Egyre agresszívebb lett, és mivel már megvédtem magam szóban, így a veréssel próbálkozott azon címszó alatt, hogy én hogy merek neki visszabeszélni, szemtelen, tiszteletlen vagyok. A sokadik ilyen tettlegességig fajuló vita után elköltöztem,és nem tartottam vele a kapcsolatot. Majd itt jön a kérdésem, amiért kellett ez a hosszú felvezetés: mamám mindezek tudatában, hangi és képi bizonyítékok ellenében, nem tudja elfogadni, hogy nem akarok már semmi kapcsolatot anyámmal. Hisz' felnevelt. Ezt nem tudom megérteni, és sok családi konfliktusos kérdésnél (amik nem egy "anyám elvette a telefonom, fuu de utálom ezért, nem akarok hallani felőle" pitiáner dologról szólnak) is olvasom ezt, mint érv. De mi van, ha anyám gyűlöl? Egy rossz és visszafordíthatatlan hiba voltam az életében, aképp is kezelt. De én azért szeressem, mert felnevelt? Azaz jól kipics@zott minden egyes kib@szott nap azért mert nem tudott gumit húzni apám micsodájára, akit amúgy azt se tudom hogy ki a fene, és én vagyok ezért a hibás? 22 éves vagyok, tele gyötrelemmel, amik nem múlnak még másfél év távlatából sem, nekem egy megkönnyebbülés lenne ha megszűnne létezni anyám.