Hogy értessem meg anyámmal, hogy nem fogok az ő belátása szerint cselekedni, ha nekem van igazam egyértelműen?19
Többnyire az van, hogy ő kompromisszumra sem hajlik, mindig azt akarja, hogy úgy legyen ahogyan ő akarja. A legtöbb ilyen vitánk a tanulmányaimból, állattartási szokásainkból esetleg a pénzem beosztásából adódik.
Például ő erőlteti, hogy bioszból legyen minél jobb, lehetőleg ötös jegyem. Szerintem meg ez nem prioritás, mivel az utolsó két földrajz jegyemnél úgyse lenne jobb, hogy megdobja felvételinél a pontokat, elég ha olyan szinten tartok, hogy koliba ne írjanak be felzárkóztatóra. Ennél többet fogalkozni vele időpocséklás, nem ilyen irányba megyek, felvételihez nem kell.
Ő azt akarja, hogy mindenképp egyetemre menjek rögtön gimi után, én nem ragaszkodom ehhez az ötlethez, konkrétan ha a jövőbeli munkámra gondolok, akkor kettő opció közt vacillálok főképp, és az egyikhez csak szakmát kéne tanulnom. Ráadásul lehet én szeretnék egy évet kihagyni, és menni külföldre au pairnek valami szervezeten keresztül. Na ez neki a legrosszabb.
Vagy én például figyelek a háziállatok étrendjére, ő megszokás szerűen csinálja, ráadásul rosszul, én utánaolvasok... Volt, hogy egy háziállatommal kapcsolatban nemcsak utána olvastam a helyes étrendnek, hanem állatorvost is megkérdeztem és én aszerint etettem az állatot. Anyu meg ebben az esetben sem fogadta el az igazamat, pedig az én infóm is az állatorvostól volt... Szerinte mindegy milyen napszakban áll neki az ember hörcsög a helyét kitakarítani, én csak akkor kezdem el, amikor aktív, nem ébresztem fel, mert rossz esetben infarktust is kaphat. Szerinte nagy kert mellett hülyeség és úri szórakozás kutyát sétáltatni, pedig nyilván van értelme.
Szerinte mindenből a legolcsóbb kell, és ezt nekem előszeretettel hangoztatja mindennel kapcsolatban, akkor is, ha nem tőle kapott pénzt költök. Én meg azt nézem, hogy megfelelő-e a minősége, hasonló minőségű van-e jobb áron. Például ha kozmetikai termékről van szó, nem a százasból veszem meg a bármit, amit a fejemre kenek, mert hiába olcsó, ha nem tartós, csúnya lesz utána a bőröm, hanem valami olyat, amiről olvastam véleményeket, összetevő listát. Vagy szerinte sokat költök könyvekre, ami egyrészt neki nem jelent extra költséget, mert vagy a nyári munkás pénzemből ment, vagy amikor ez nem volt opció nem kértem tőle emiatt több zsebpénzt, mint amennyit alapból adott. Másrészt ebben az évben összesen kb hatezer forintot költöttem könyvre, többnyire mindig tízezer alatt vagyok éves szinten, amióta olvasok, max akkor lépem át, ha frissen megjelent a kedvenc könyvsorozatom új része.(ez max évi egyszer fordul elő, de inkább ritkábban)
És rendszeresen ezeket a köröket futjuk. Őneki van egy véleménye, és szerinte nekem aszerint kéne cselekedni. Pedig sokszor nincs is rá hatással, amit teszek, vagy egyenesen nekem van igazam.
Az az alapvető probléma, hogy igazából tök egyformák vagytok.
Te hiszed, hogy csak és kizárólag neked van igazad és mindent te csinálsz jól.
Anyád meg ugyanígy gondolja saját magáról.
A "két dudás egy csárdában" tipikus esete. A kommunikáció általában sokmindent megold, de ahhoz fel kéne nőni. Mindkettőtöknek...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!