Milyen az édesapád?

Kedves, mosolygós, mindig vidám, életerős, imádott engem és a bátyáimat, Anyu pedig mondhatni az egész világ volt számára. Rengeteget játszott velünk kiskorunkban, ide vitt, oda vitt, együtt pecáztunk, fociztunk, papírsárkányt csinált, csúzlit, íjat-nyílvesszőt nádból, elvitt motorozni, biciklitúrákra...fel sem tudnám sorolni. Számunkra a világ legjobb apukája, férje volt.

Sajnos másfél hónapja már nincs velünk.

Többféle kép él az emlékeimben az apámról.

Egy szeretetreméltó kedes kis ember aki segít mindenkinek, megszerel bármit és kölcsönad ha szükséges, mai napig megállítanak az ismerősei, hogy milyen aranyos ember volt.

Aztán előjön a mérges törpe aki ordít, kezetlendít, ami sokszor csak megáll a levegőben de akkor már mindegy, pedig szelíd jó gyerek vagy aki napokig elvan egy könyvvel vagy később a filmekkel és a rádióadókkal, jól tanulsz.

Rajtam veri le tenyérrel és verbálisan, hogy az anyám lelépett, a szép nők mellőzik, mindig csak problémás, már gondoktól elgyötört nők keresték férfiként a társaságát.

Mikor megtudja, hogy nagyszülő lesz azt ordítja miközben a cipőjét hozzádvágja, hogy odatartottad a picsád, így, szó szerint. Két-három év múlva büszkén hurcolja körbe az unokáját, milyen jó ember, súgnak össze a hátamögött :D