Hogyan álljak hozzá ehhez a dologhoz?
Hárman vagyunk testvérek, ráadásul a húgom nagyon eleven volt még huszonéves korában is. Egész sokáig, szinte míg el nem költöztem otthonról szinte azt éreztették a szüleink hogy egy gyerek csak gond az embernek, így nem is csoda hogy össz 3 unoka lett (9-re számítottak, fejenként 3-3-3) de ez viszont csalódásként érte őket. Gyakran jön a kérdés hogy mikor lesz a következö unoka viszont hamar le rázzuk őket hogy majd valamikor. Viszont őszintén, nálunk soha sem lesz és ez 100+1%. Bennem már annyira rögzült a gyerekkorom hogy nem is vágyok gyerekre, feleségemnek meg fiatal korában autoimmum betegsége volt így ő nem akarja kockáztatni a gyerekvállalást.
De sajnos engem mégsem hagy nyugodni ez a helyzet, főleg hogy most meg már annyira szeretnének még több unokát. De mi ketten már végleg döntöttünk hogy nálunk nem lesz de az érzés még bennem van a helyzettel kapcsolatban.
Véleményetek, tapasztalatotok? Bárkit és bármit meghallgatok.
Nem kell gyereket vállalnotok és kész.
Mondjuk az, hogy azért nem akarsz gyereket, mert szüleid azt éreztették, rossz dolog, tiszta hülyeség. Velem is ezt éreztették, sőt ki is mondták, hogy csak a baj van velem, mert el kell tartani, satöbbi, de ez engem személy szerint miért befolyásolt volna?
Megszakítottam velük a kapcsolatot, hogy ne mérgezzenek és szeretetben nevelem a saját gyerekeimet, akikkel kapcsolatban nem érzem, hogy nekem teher lennének, csak mert én anno teher voltam.
Ismétlem, nem kell akarni gyereket, de nem ezért. Menj pszichológushoz.
12-es: nagy eséllyel hárítani fognak és a kérdező lesz a hálátlan dög, hogy nem akar legalább egy onokát produkálni. Legalábbis ilyenkor nem a számvetés az első és leggyakoribb reakció, maradjunk ennyiben.
Kérdező, hogy akarsz-e gyereket, vagy nem, az a te, meg a partnered dolga. Legyen akármi is az indok.
Szép is lenne, ha minden szülő előre kiszámolni, meg eltervezgetné, hogy ő majd mennyi unokát akar, és puff, annyi is lesz. Csak az élet "sajnos" nem így működik. Örüljenek, hogy van egyáltalán 3 unokájuk, van akinek nincs egy sem, mégsem zaklatja ezzel a gyerekét, pedig szerintem sok mindenki szeretne nagyszülő lenni, vannak akiknek mégsem adatik meg.
Kérdező, te meg mit kattogsz ezen? Szépen elmagyaráztad nekünk is meg gondolom magadnak is már egy jó párszor, hogy miért nem lesz gyereketek. El kell engedni ezt a hülyeséget, hogy "mert anyukádék annyira akarnak több unokát", nem. Becsüljék meg azt, amilyük van és nincs joguk ilyen nyomást helyezni rád/rátok. Legjobb lenne, ha ezt velük is megbeszélnéd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!