Más is érez olyat, hogy valami fura lényként kezelik, csak mert nem találja a párját az életben vagy nincs is kedve ehhez az egész kapcsolat dologhoz?

Én így vagyok kb. Sem külsőre, sem belsőre nem vagyok vonzó személyiség. Olyan 3-4 éve még csak egy randim sem volt.

Élőben sosem ment az ismerkedés. Bulikon nem rám vágynak a nők, társasági életem alig van. Régen legalább interneten lehetett ismerkedni, de mára az is húspiac lett. Egy időben volt fent tinder, Badoo, de konkrétan havi 1 csaj nyomta rá hogy tetszem neki, az is hozzám hasonlóan bűn ronda volt. Legjobban az keserített el, hogy haverok szinte heti 2-3 egyéjszakást összeszedtek, és komoly randijuk is volt havi több...úgyhogy én hagytam az egészet.

Néha kínos hogy szüleimtől kezdve barátokig mindenki felveti hogy mikor lesz barátnőm.

Nekem most van párom, de sokáig nem volt, egészen 23 éves koromig, és lány vagyok. Akkor már elkönyveltem, hogy nekem sosem lesz, mert nem vagyok szerethető... de amit leadtak nekem az ismerősök és rokonok... hát az, hogy "fura lényként" kezeltek, az enyhe kifejezés. Jött az ekézés, hogy lányként biztos az én hibám, meg:

- biztos túl nagyok az elvárásaim (mostani páromat látva belsőre talán, de külsőre se nem izmos, se nem vékony, foghíjas is, de vonzódom hozzá, és ez a lényeg... tehát nem az volt, hogy nálam csak 190 centis izmos macsók jöhettek volna szóba...)

- meg is érdemlem, mert van rajtam 5 kiló plusz

- antiszociális hülye p. vagyok, azért nem szeret senki (ezt a kedves szüleimtől kaptam... mondjuk nem antiszociális voltam, hanem szorongó és félénk, és főként a szuper nevelésük miatt, mert lelki terrorban tartottak, vertek, kutyáztak egész kicsi korom óta)

- beteg vagyok

- nem normális