A lányom azért mondhatta, hogy leszbikus, hogy bosszantson?
Van egy 20 éves lányom, előállt azzal, hogy a saját neméhez vonzódik.
Csakhogy nekem erősen kamuszagú a története. Ugyanis ő egy tipikus cicababa. Tudom nem illik a saját lányomra ilyen jelzőt mondani, de tényleg az.
Baba arcú nőies alakú, imád sminkelni, szépítkezni, öltözködni, kissé nyafka is. Szóval egyáltalán nem hiszek neki.
Gondoltam rá, hogy egyszer belenézek a telefonjába, vagy követem, hogy találjak bizonyítékot, de tudom, hogy ez nem lenne etikus.
Valami sérelme lehet irántam, de ő azt mondja nincsen semmi.
Oh, értem már. A Kérdező szerint a leszbikusok csak maszkulin nők lehetnek. Hát, sajnálom, de fel kell, hogy világosítsalak, vannak olyan leszbikusok akikről sosem mondanád meg, hogy azok. Ez nem a külsőtől függ.
Miért kellene a nemi identitásának összefüggenie a kinézetével? Nem értem a kételyeidet, miért hazudna neked egy ilyen dologról a lányod? Csak mert te "nem nézed ki belőle", még nagyon is lehet leszbikus, nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy alapból vannak feminin és maszkulin emberek, ez ugyanígy van a melegeknél is. Azt meg, hogy belenézel a telefonjába, most felejtsd el, mert ez konkrétan személyi jogok sértése.
lipstick lesbian
femme
nézz utána
Attól, hogy valaki nőiesen öltözködik még lehet leszbikus vagy akár vonzódhat mindkét nemhez. Az emberek szeretik azt képzeli, hogy a leszbikusok fiúsan néznek ki, míg a meleg férfiak retiküllel a kezükben fukorásznak... A legtöbb esetben kívülről nem látszik ki milyen nemhez vonzódik. Sőt, húsz évesen még lehet keresi önmagát igyekszik felfedezni a szexualitását.
Szerintem jobb lenne, ha megpróbálnál nyitott lenni felé. Ő elmondott neked egy ilyen személyes dolgot és te már ide írkálsz gyakorira, hogy nem hiszel neki.
Na, én meg tök férfiasan öltözködöm, mindenki azt hiszi, hogy meleg vagyok, pedig inkább meghalnék, minthogy egy nővel csináljam. Meg nem is bírom a búzákat.
Amúgy kamuszagú provokatív kérdés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!